Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Folytatódnak az erőszakhullám a magyar iskolákban: öten vertek meg brutálisan egy 13 éves gyereket a tanteremben


Brutálisan megvertek egy kisfiút a Tolna megyei Nagykónyiban, az általános iskolában – számolt be az RTL Híradója.

Fotó: Videa/Teol

A megdöbbentő eset csütörtök reggel volt, a tankerületi központnál úgy tudják, a 13 éves fiú pénteken került kórházba. A fiú az egész testére kapott ütéseket a társaitól, hogy pontosan mennyire sérült meg, nem lehet tudni.

A verést videóra vették, az első óra előtt készült felvételen látszik, hogy a gyereket előbb egy fiú üti meg ököllel a tanteremben, majd négy másik is odamegy, a többiek pedig nézik, hogy mi történik. A

Az ügyben feljelentést tettek a megvert fiú szülei, a rendőrség garázdaság miatt nyomoz és folyamatosan hallgatják ki a diákokat.

A csatorna által megszólaltatott pszichológust az nyomasztotta leginkább, hogy amikor már úgy tűnt, véget ért az incidens, akkor jött még egy gyerek, és megint egy. „Nem egyszerre támadták meg a kisfiút, hanem egymás után.” A pszichológus tapasztalata szerint a hasonló bántalmazások a 12-14 év közötti fiú kiskamaszoknál fordulnak elő legtöbbször.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük