Közzétette - Kategória - Egyéb, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Folytatódik a költségtakarékos bérlakás-építési program, ezúttal a vásárosnaményi szegregátumban


A kormány otthonteremtési politikája mellett, Vásárosnamény Város Önkormányzata is sikeresen folytatja azt a bérlakás felújítási programot, mely által  az elmúlt évek során, több szociális bérlakás is átadtak városszerte. Az önkormányzat hosszú távú városfejlesztési stratégiájának egyik leghangsúlyosabb része a lakáskoncepció. Ennek megfelelően a város vezetése az elmúlt évtized alatt, mindvégig azt az álláspontot képviselte, hogy a lakhatási problémák megoldását nem szabad a piaci mechanizmusokra bízni, bérlakások építésére van szükség. Emellett támogatta az önkormányzati, valamint az önkormányzat által megvásárolt lakóépületek felújítását. Gólyafészek programot indított a fiatalok helyben maradása, valamint lakáshoz juttatásának segítése érdekében. A fent említett program részeként felújított lakásokat, a város piaci ár negyedéért-ötödéért adják ki, melyet pályázati alapon lehet bérelni. A cél a szociális alapokon nyugvó, mindenki számára hozzáférhető otthontámogatási bérlakásrendszer kialakítása, valamint a növekvő lakhatási igények biztosítása. Az új bérházak működtetéséhez kevés energia kell, ami nem csupán környezetvédelmi szempontból, hanem a fenntartási költségek miatt, a bennük élőknek is nagy előnyt jelent.

A jelenleg, valamint a jövőben zajló bérlakásfejlesztés a vásárosnaményi kettes szegregátum területén zajlik. A nagyobbik szegregátumban megvalósuló program célja elsődlegesen az itt élők lakhatási feltételeinek javítása. Kiemelten fontos, hogy minél több család kedvezményezve legyen valamely lakhatási elemben. Ennek érdekében az önkormányzat a program keretében, újabb építési beruházást valósít meg a Széchenyi utca 12. és a Kraszna u. 46/A számú ingatlanon, melyekkel több család lakhatási helyzete is javulhat.

Az itt zajló beruházás átfogó célja a szegregált lakókörnyezetben élő, hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkóztatásának, és integrációjának segítése, a kedvező lakáshoz jutásuk által. 2. szegregátum fejlesztése Vásárosnaményban címet viselő projekt során egy 112,66 m2 lakóházat újítanak fel a Kraszna u. 46/A szám alatt. A hamarosan kezdődő beruházás során a családi lakóházon új héjazat, padlóburkolat készítése, festés, csatorna építése, tetőszerkezet javítása, kerítés építése és új napelemes rendszer is telepítésre kerül majd. A Széchenyi I. u. 12. szám alatt található lakóingatlanon jelenleg is zajlanak a munkálatok, ahol  a meglévő kétszintes családi ház került átalakításra, kétlakásos családi házzá. A 66 m2 és 65 m2. nagyságú lakások kialakítása megtörtént, ezt követően új héjazat, padlóburkolat készítése, festés, csatorna építése, tetőszerkezet javítása, valamint kerítés építésre is sor kerül.