Közzétette - Kategória - Elsőkézből a Beregből, Filep Sándor, Vásárosnamény hírei, Vásárosnamény SE, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek, Videóinterjú

Fókuszban Vásárosnamény szezonnyitó mérkőzése, a Magyar Kupa és a Tarpa elleni összecsapás


Fókuszban Vásárosnamény szezonnyitó mérkőzése, a Magyar Kupa és a Tarpa elleni összecsapás

Vásárosnamény – Győzelemmel kezdte szezonnyitó mérkőzését a Bereg legnépszerűbb csapata, Vásárosnamény. A sikeres kezdet után újabb kihívás várja a Naményiakat, hiszen mai napon kezdetét veszi számukra is a Magyar Kupa sorozata. Ennek okán a Vásárosnaményi Sport Egyesület elnökét, Filep Sándort kérdeztük. Az elnök elsőként megemlítette atraikus hirtelenséggel elhunyt edző, Farkas Béla hiányát, majd megköszönte az ideiglenesen bár, de a helyét átvevő játékos-edző, Balogh Gyula áldozatos munkáját. Köszönetet mondott azoknak is, akik komolyan vették a mérkőzést, majd kérte a szurkolókat, hogy együtt közösen, egy családként buzdítva a csapatot érjenek el nagy sikereket. A mai napon elkezdődő Magyar Kupa mérkőzésére is kitért, ahol Levelek SE csapatához látogat a gárda. Megemlítette továbbá, hogy a kupasorozatban szeretnék azon játékosoknak is több lehetőséget adni, akik kevesebb szerepet kapnak a bajnokságban, ahol cél egyértelműen a továbbjutás. A hétvégén megrendezendő beregi ,,el klasszikóra” is kitért, ahol Tarpa ellen szintén győzelem a cél.

További részletek a videóban:

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1448622131893508/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük