Közzétette - Kategória - Egyéb

Fokozódik a helyzet: a hidegháború óta nem látott készültségbe helyezi katonai erőit a NATO


A NATO jóval 300 ezer fő fölé emeli magas készültségi katonai erőinek létszámát, hogy kezelni tudja az Oroszország által jelentett biztonsági kihívásokat – jelentette ki Jens Stoltenberg a szervezet főtitkára hétfőn, a szövetséges országok madridi csúcstalálkozója előtti brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Megerősítjük azt a képességünket is, hogy konfliktus esetén több, előre telepített katonai felszereléssel, légvédelemmel tudjunk reagálni,

tette hozzá. Mint mondta, ennek keretében, többek között, megerősített parancsnokságra, korszerűsített védelmi tervekre lesz szükség.

Mindez védelmünk legnagyobb átalakítását jelenti a hidegháború óta,

jelentette ki.

Stoltenberg felhívta a figyelmet arra, hogy ennek megvalósításához, több beruházásra lesz szükség. A hétfőn közzétett nemzeti védelmi költségvetéssel kapcsolatos jelentésre hivatkozva elmondta: az utóbbi nyolc évben emelkednek az európai szövetségesek védelmi kiadásai, kilenc ország érte el, vagy haladta meg a hazai össztermék 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot, továbbá tizenkilenc szövetséges ország várhatóan 2024-ig eléri ezt a célt. „A kétszázalékos arányt egyre inkább nem felső, hanem alsó határnak kell tekinteni” – fűzte hozzá.

Stoltenberg véleménye szerint a kedden kezdődő madridi NATO-csúcs átalakító jellegű lesz: a szövetségesek várhatóan az új biztonsági helyzethez alkalmazkodó stratégiai koncepciót fogadnak el, amely Oroszországot tekinti a legközvetlenebb fenyegetésnek, és foglalkozik a Kína által jelentett biztonsági kihívásokkal is. Elmondta továbbá, hogy a csúcstalálkozón a szövetségesek megegyeznek egymilliárd euró költségvetésű NATO Innovációs Alap létrehozásáról, amely a kettős felhasználású új technológiákba történő beruházást szolgálja. Ezenkívül várhatóan Ukrajnának nyújtandó katonai segítségnyújtási csomagról is megállapodnak.

A NATO-főtitkár azt is bejelentette, hogy a csúcson előrelépést szeretnének elérni Finnország és Svédország történelmi jelentőségű NATO-tagsági kérelmével kapcsolatban, a szövetség valamennyi tagállamának aggályait figyelembe véve.

(MTI)