Közzétette - Kategória - Elsőkézből a Beregből, Fejlesztések a Beregben, Filep Sándor, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Filep Sándor – „Tiszta vizet a Tiszába!”


Vásárosnamény – A vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd lábánál tartott sajtótájékoztatót Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára, valamint Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára. Boros Anita, a Tisza vásárosnaményi Tisza partszakaszán megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, Magyarországon évente több mint 18 millió tonna hulladék keletkezik, ennek jelentős része építési és bontási, kisebb része pedig valamilyen ipari vagy települési kommunális hulladék, illetve veszélyes és mezőgazdasági hulladék. Hangsúlyozta, a kormány az ország megtisztítására hívta életre ezt a projektet, amely elsődlegesen a leginkább szennyezett területeket, így vasúti és közúti létesítményeket, különböző erdőterületeket és nemzeti parkokat, folyókat, illetve önkormányzati közterületeket érint. A Tisztítsuk meg az országot program sajtótájékoztatóján részt vett Vásárosnamény polgármestere is, hiszen a városban is egyre nagyobb teret nyer a környezettudatos életmód, valamint az illegálisan lerakott hulladékok felszámolására is egy több forrást csoportosít  az Önkormányzat.

A Tisza, a környékünk legnagyobb folyója, az ország második legnagyobb folyója, mely lehetőség szerint minél tisztábban menjen innen tovább. Magyarul mondhatnánk azt is, hogy tiszta vizet a Tiszába! Nekünk nincs más teendőnk, mint a szemetet kiszedni és kigyűjteni a Tiszából. Nagyon fontos ehhez a FETIVIZIG munkája, kiemelném Bodnár Gáspár igazgató, valamint itt helyben Molnár Gábor szakaszmérnök munkáját. Természetesen a FETIVIZIG-es dolgozók munkáját is, akik rendszeresen a mindennapi teendőjük mellett, még erre is odafigyelnek.

Nagyon fontos a Tisza és Szamos, amely ugye a határon túlról érkezik be országunkba Romániából, illetve Ukrajnából. időszakonként rengeteg szemét, rengeteg hulladékot hoz, pláne egy-egy áradáskor, ez mindig plusz feladatokat ró ránk. Kiépült egy monitoringos rendszer, illetve egy olyan tisztitó rendszer, amit saját ötletei alapján épített meg a FETIVIZIG, melybe belevonta a helyi FETIVIZIG-es dolgozóinkat is. Láthatjuk, hogy amikor gond van ez a rendszer felépül, s a Tiszából tonnaszám szedi ki a szemetet. Meg kell említenem a PET-Kupás fiúkat is, akik lejönnek erre a vidékre és megmutatják azt, hogy bizony ők is tesznek azért, hogy a Tisza tiszta legyen.

Bennünket Vásárosnaményban a négy folyó városában, hiszen Szamos, Kraszna, Tisza, Túr közig határon belül, a folyók kapcsán kap kiemelt szerepet. Megvannak a feladataink és látjuk azt, hogy szándék először tisztítani, aztán az önkormányzatok munkáját segíteni, azt követően pedig büntetni azokat, akik ellenére a szemetet elítélendő módon helyezik el külterületeken, erdőkben, folyókban.

Én arra kérek és arra buzdítok mindenkit, hogy a környezetünket és a természetet óvjuk, védjük lehetőségeinkhez mérten. Legyünk tisztába azzal, hogy a környezet biztonsága és a környezet védelme, a mi életünk biztonság és a mi életünk védelme is. Épp ezért együtt tegyünk sokat a tiszta levegőért, a tiszta földekért és a tiszta folyókért. Itt Vásárosnaményban, a Beregben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az egész országban.

A teljes interjút, itt tekintheti meg: