Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Figyelmeztetnek a háziorvosok: Újra terjed a gyerekek körében ez a betegség


Néhány napos lappangás után dönti le a gyerekeket, viszkető és fájdalmas kiütésekkel, valamint lázzal jelentkezik, ráadásul még a gyógyulás után is sokáig átadható – ez a kéz-láb-száj betegség, amely mostanában ismét egyre több gyermeket fertőz meg.

Fotó: Getty Images

Ismét terjed a gyerekek körében a kéz-láb-száj betegség – erről Fábián Dóra háziorvos beszélt az ATV Start című műsorában. A fertőzés néhány napos lappangás után okoz tüneteket, kicsi gyerekeknél akár nagyon magas láz is felléphet az első napokban. Néhány nap elteltével a száj környékén, a szájon belül, a farpofákon, a kezeken és a lábakon kiütések jelennek meg, amelyek hólyagossá és fájdalmassá válnak.

Komoly bajt is okozhat

A szájban lévő hólyagokhoz kapcsolódóan a legnagyobb veszély, hogy a gyerekek a fájdalom miatt nem isznak és nem esznek, így viszont előbb-utóbb kiszáradhatnak. Erre tehát nagyon oda kell figyelnünk szülőként – figyelmeztetett a háziorvos.

Fábián Dóra tapasztalatai szerint vannak olyan gyerekek is, akiknél inkább a nagyfokú viszketegség, illetve a kéz- és a lábfájdalom a jelentős, tehát nagyon különbözően reagálhatnak erre a fertőzésre a kicsik. Általában 5-7 nap alatt kigyógyulnak belőle, ezt követően viszont széklettel még nagyon hosszú ideig ürül a kórokozó, tehát nem lehet pontosan megmondani, hogy mikortól van biztonságban a fertőzésen átesett gyermek környezete.

Ügyeljünk a megelőzésre!

A háziorvos arról is említést tett, hogy az őszi-téli időszakban a légúti tüneteket okozó fertőzések is gyakoribbá válnak. Az már sokan tudják, hogy ilyen panaszok esetén a legjobb, ha otthon maradnak, tesztet viszont már csak nagyon kevesen végeznek, pedig Fábián szerint kellene. „Amikor a kis »biológiai fegyver« hazaviszi a fertőzést, akkor általában egész családok betegszenek meg” – fogalmazott, hozzátéve, hogy fontos lenne legalább azt tudni ilyenkor, hogy mivel állunk szemben. A gyerekek egyébként viszonylag gyorsan átvészelik a koronavírus-fertőzést, 2-3 napos lázzal, némi légúti tünettel.

Száznál is több olyan vírus létezik, amely felső légúti tüneteket okoz. Bár ezeket az év bármelyik részében elkaphatjuk, a fényszegény hónapok és az egyre hidegebbre forduló idő beköszöntével fokozódik a kockázat. Nézzük, melyek a leggyakoribb tünetek ilyenkor, és mit tehetünk azért, hogy mielőbb jobban legyünk.

A vírusfertőzések szezonjának kezdete óta a védőoltások is előtérbe kerültek – Fábián Dóra szerint a szülők egyre tudatosabbak ezzel kapcsolatban. Mint mondta, két éves kor felett elérhető már olyan vakcina is, amely tűszúrás nélkül, orrán át beadható, tehát ez még inkább megkönnyíti a helyzetet.

Az immunrendszer erősítése terén a gyermekorvos szerint egyetlen dolognak bizonyított a hatékonysága: a megfelelő D-vitamin-bevitelnek. Ezzel valóban csökkenteni lehet a megfertőződés kockázatát, de ugyanilyen fontos az elérhető védőoltások nyújtotta immunitás is.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük