Közzétette - Kategória - Külföldi hírek

„Fiatalok, erősek vagyunk. Megyünk!” – Özönlenek az önkéntes katonák, magyarok is harcolnak Ukrajna felszabadításáért


Az ukrán elnök szerint 16 ezer külföldi önkéntes csatlakozott Ukrajnához a háborúban.

Daily Mail arról ír, hogy az ukrán elnök, Volodomir Zelenszkij felhívására önkéntesek érkeztek a londoni ukrán nagykövetség épületéhez, hogy Ukrajnába utazva az oroszok ellen harcoljanak.

Közéjük tartozik egy magyar férfi, a 28 éves Ákos Horvádh is, akinek valószínűleg elírták a nevét. A férfi azt mondta a brit lapnak, hogy harcolni akar az oroszok ellen. „Magyar vagyok. Ukrajna a szomszédom. Nem bírom elviselni, ami ott történik” – mondta még.

A férfi megosztotta, tudja, hogyan kell fegyvert használni, és tisztában van vele, hogy ha Ukrajnába megy, akár meg is halhat.

Boris Johnson brit miniszterelnök azonban óva intette az önkénteseket, hogy Ukrajnába utazva harcoljanak, mert ezzel, illetve a konfliktusban való részvétellel a brit törvények ellen vétenek. Ez esetben akár terrorizmus miatt vádat is emelhetnek ellenük.

„Már érkeznek hazánkba az első külföldi önkéntes katonák. 16 ezer ember jelentkezett, hogy megvédjék a szabadságot, az életünket. Biztos vagyok benne, hogy sikeresek lesznek” – mondta csütörtök reggel az ukrán elnök.

Az RTL Híradó az ukrán csapatokhoz csatlakozó külföldi önkéntesekről készített riportot. Egyikük, Leon a londoni ukrán nagykövetségnél érdeklődött, hogyan segíthet. „Jöttünk, hogy csatlakozzunk az ukrán hadsereghez, vagy micsodához” – mondta a kaputelefonba.

„Nekik segítségre van szükségük. Mi fiatalok, erősek vagyunk. Megyünk” – tette hozzá, és megmutatta az összekészített menetfelszerelését is.

A szintén önkéntesnek jelentkező Brian azt mondta: „60 éves vagyok, vagyis még épp felvesznek”. Hozzátette: akár már holnap felülne egy repülőre.

„Azért döntöttem a csatlakozás mellett, mert attól tartok, hogy Ukrajna után Grúziára támadnak” – mondta egy másik önkéntes.

A külföldi önkéntesek között oroszok is vannak. „Oroszországból, Nyizsnij Novgorodból jöttem. Sok barátom van Ukrajnában, szerintem ez a háború szörnyű. Azért vagyok itt, hogy kiderítsem, hogyan tudok segíteni” – mesélte egy fiatal nő.

Az ukránok közül több világ- és olimpiai bajnok sportoló is részt vesz a harcokban. A világ legjobbjai közé tartozó Vaszilij Lomacsenko és Olexandr Uszik bokszolók is úgy döntöttek, hogy bevonulnak a seregbe.

„Nem tudom, mikor lépek újra ringbe… A hazám és a becsületem fontosabb számomra, mint egy bajnoki öv” – nyilatkozta Uszik, már Kijevből.

A világbajnok biatlonista Dmitro Pidrucsnij néhány hete még az olimpián versenyzett, most pedig már Ukrajnáért harcol. Sporttársa, a junior válogatott Yevgen Malysev pedig életét áldozta az országért, még 20 éves sem volt.