Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Felmérés: egyre elégedetlenebbek a jelenlegei helyzettel a magyarok


2015 óta nem voltak olyan kevesen, akik szerint a dolgok jól mennének.

Népszava megbízásából készített felmérést a Publicus Intézet, amely szerint a megkérdezettek 71 százaléka inkább elégedetlen azzal, ahogyan az országban mennek a dolgok.

Kép: Depositphotos.com

A cikk szerint 2015 óta nem voltak olyan kevesen azok, akik szerint jó az irány, a pesszimisták tábora az április országgyűlési választás óta 25 százalékkal nőtt meg.  Tízből hét kormánypárti szavazó még mindig pozitívabban látja a helyzetet, az ellenzékiek 90 százaléka, a bizonytalanok 80 százaléka szerint viszont nem jó az irány, amerre most haladnak az ország dolgai. Májusban még 35 százalékos volt a Fideszt támogatók aránya a megkérdezettek körében, mostanra viszont 28 százalékon áll a kormánypártok támogatottsága (ami júliusban még 24 százalék volt).

„A felmérés szerint az ellenzék nagyon keveset tud profitálni a kormánypártok népszerűségvesztéséből, a parlamenti voksoláshoz képest mindössze 2 százalékot tudtak erősödni a választáson együtt induló pártok, melyek most 24 százalékon állnak. Továbbra is kiugróan magas a bizonytalanok aránya: százból 42-en jelenleg nem tudnak pártot vagy legalább politikai oldalt választani”

– olvasható a cikkben.

A biztos szavazó pártválasztók között 48 százlaékon áll a Fidesz-KDNP, az áprilisban pedig még egymással szövetségben működő ellenzéki pártok közösen most 40 százalékos támogatottsággal bírnak. A cikk szerint a Mi Hazánk Mozgalom valószínűleg most is bekerülne az országgyűlésbe, mert a biztos szavazó pártválasztók közt 5 százalékon áll – a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 4 százalékos támogatottsággal bír.

Jelenleg a hajdani összefogás pártjai közül a DK a legerősebb 11 százalékkal, a Momentum 7 százalékon áll a felmérés szerint, az MSZP 6 százalékon, a Jobbik 3 százalékon, az LMP 2, míg a Párbeszéd és a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa 1-1 százalékon áll.

Pulai András, a Publicus Intézet vezetője a Népszavának elmondta, a kormánypártok hibahatáron túli erősödése természetesen folyamat, a megszorító intézkedések bejelentése után drasztikusan, 12 százalékkal esett be a támogatottságuk, most némi korrigálást lehet tapasztalni.

Az ellenzéken belüli mozgásokat a Jobbik generálja: a válságban lévő párt szavazói elbizonytalanodtak, s miután nagyjából harmaduk korábban a baloldalara voksolt, így most megjelennek az MSZP-nél és a DK-nál, de még a Momentum is profitált belőlük. Jakab Péter kilépése viszont még túl friss esemény ahhoz, hogy érdemben lehessen látni A Nép Pártján mozgalmat, ehhez még hónapokra lesz szükség, ahogyan az is hosszabb idő, míg kiderül, a baloldali pártok tartósan profitálnak-e a Jobbik válságából

– mondta el Pulai a lapnak.

Forrás: nepszava.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük