A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt elnapolták a 2020-ban parlamentileg megszavazott országos avarégetési tilalmat. Úgyhogy az égetésről továbbra is az önkormányzatok döntenek (a veszélyhelyzet végéi). Az időjárás felmelegedésével pedig egyre többen fognak nekilátni a kerti munkáknak. Azok azonban akik mindezt felelőtlenül, bizonyos tiltások ellenére teszik, csúnyán pórul járhatnak. Ez pedig különböző büntetőeljárások mellett komoly bírságmegfizetésbe is torkollhat, simán röpködhetnek majd a milliók. Nem érik meg tehát kockáztatni, jobb inkább tisztában lenni azzal, mit lehet és mit nem.
Bár egyelőre lassan, de egyre inkább úgy tűnik, hogy biztosan melegebb lesz az időjárás Magyarországon. Jövő héten vége a februárnak, és utána beköszönt a tavasz első hete. Ez pedig azt jelenti – ha az időjárás is megengedi -, hogy egyre többen fognak hamarosan nekivágni a kerti munkáknak. Sokan azonban ezt rendkívül felelőtlenül teszik. A veszély pedig jelentős, a száraz aljnövényzetben és avaron ugyanis könnyen és gyorsan terjed a tűz.
Igaz, a Parlament még 2020 nyarán hozott egy módosítást, aminek értelmében 2021 januárjától az egész országban tilos lett volna avart, illetve hulladékot égetni. Igen ám, de a veszélyhelyzet ezt felül írta, úgyhogy egy tavaly december 2-i Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében a veszélyhelyzet megszűnéséig (vagyis jelen állás szerint február 8-ig) továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörében marad „a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása”.
Ergo valahol majd továbbra is lehet, valahol pedig továbbra sem lesz majd engedélyezve az avar és hulladékégetés. Akárhogy is, erről még mostanság az önkormányzatok hozzák a döntést. Különösen kell majd azért figyelni arra, hogy a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága kiad-e majd akár több megyére foganatosított tűzgyújtási tilalmat, mert ha igen, akkor azokon a helyeken, az önkormányzati rendelkezésektől függetlenül TILOS lesz majd tüzet gyújtani. És ha az előző évek március eleji trendjeiből indulunk ki, akkor bizony könnyen megeshet, hogy egyszeribe több mint 10 megyében is hirtelen előáll a tilalom.
Tűzgyújtási tilalom
Nem lehet elégszer hangsúlyozni tehát, hogy a jelenleg hatályban lévő szabályozás szerint
tűzgyújtási tilalom esetén akkor sem megengedett a tűzgyújtás, ha azt egyébként más jogszabály megengedi.
Hiába van tehát bárhol kifejezetten a tűzgyújtásra vonatkozó rendelete az önkormányzatnak, ha a hatóságok tűzgyújtási tilalommal sújtják a régiót, senki, sehol nem gyújthat tüzet.
Nem éri meg kockáztatni
Kertben égetni tehát a veszélyhelyzet végéig, ha az önkormányzat úgy határoz, még lehet. Viszont aki áthágná a szabályokat, ne adj isten a későbbiekben tűzgyújtási tilalom alatt gyújtana tüzet, az nagyon keményen megütheti a bokáját. Szabályból pedig akad bőven.
A jelenlegi szabályozás lényege ugyanis, hogy se a helyi szabályok, se az esetleges általános tűzgyújtási tilalom nem jelenti azt, hogy bárki gátlástalanul felhalmozhatja a kertjében, mondjuk az avart. A törvény szerint ugyanis az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani. Akit pedig szabálytalanságon érnek, komoly pénzbírságra számíthat.
A bírság 10, illetve 20 ezer forintról indul, de bizonyos esetekben akár a többmilliós összeget is elérheti!
A tűzvédelmi bírság kiszabására a szabálytalanságot észlelő tűzvédelmi hatóság jogosult. A tűzvédelmi bírság megfizetése ugyanakkor nem mentesít a büntetőjogi, illetve a polgári jogi felelősség, valamint a tűzvédelmi bírság kiszabására okot adó szabálytalanság megszüntetésének kötelezettsége alól.