Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Esetleg hosszabb lehet a téli iskolai szünet


Egyelőre lebegteti a kormány, hogy korábban kezdődjön-e a téli szünet az iskolákban a tervezettnél a járvány miatt, ugyanakkor bizakodóak, a járvány terjedése stabilizálódni látszik.

A múlt heti célzott tesztelésen a vártnál kevesebb pedagógus vett részt: az óvodapedagógusok 74, az iskolai dolgozók 73 százaléka – mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a Népszavának. A tesztelésen részt vevők mindössze 2,3 százaléka, 811 óvodai és 2170 iskolai dolgozó bizonyult fertőzöttnek, miközben ezeknek az intézményeknek mintegy 200 ezer alkalmazottja van. Mindez azt jelenti, hogy a fertőzöttség mértéke elmarad az előzetes várakozásoktól, és ennek alapján a járványhelyzet stabilizálódása látszik.

A tesztelők valamennyi köznevelési intézménybe elmentek, összesen 9198 helyszínen folyt a tesztelés. Intézkedés ezek egyharmadában vált szükségessé, jellemzően eleve olyan helyszíneken, ahol már egyébként is folyamatban voltak intézkedések.

A kormány nem tartja hatékonynak a kieső tanárok pótlására a pedagógushallgatók bevonását. Az oktatás-nevelés egy folyamat, a pedagógus ismeri az osztályt, tud differenciálni, tudja, hol tartanak az anyagban és mi következik másnap. Egy csupán néhány napra kirendelt hallgatótól ez nem várható el. Az egészségügyben más a helyzet, ha egy egyetemi hallgató egy napot segít az adott betegnek, az is hatékony.

A napilap megkérdezte, hogy az államtitkár lát-e arra esélyt, hogy hamarabb elkezdődhessen a téli szünet, ahogy azt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is javasolta? A válasz szerint a kulcskérdés az indokoltság, a célszerűség és az ütemezés, az operatív törzs ezeket a szempontokat mérlegeli ezen javaslattal kapcsolatban is.

/www.napi.hu/