Bár korábban 3 ezer háziorvos kérte, hogy bértámogatásként kaphassák meg szakdolgozó munkatársaik a 18 százalékos béremelést, a kormány mégis praxistámogatásként juttatja el az összegeket a házi-, a gyermek- és a fogorvosokhoz.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit/Index)
Praxistámogatásként juttatja el a kormányzat az alapellátó háziorvosokhoz, házi gyermekorvosokhoz, valamint a fogorvosokhoz a szakdolgozók júliusi 18 százalékos béremelési támogatását.
Az erről szóló jogszabály kormányzati egyeztetése még nem zárult le, de amint ez megtörténik és a rendeletet kihirdetik a Magyar Közlönyben, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) haladéktalanul utalványozza a júliusi, augusztusi bértámogatás összegét az érintett praxisoknak – derült ki Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár Népszavának adott válaszaiból.
Elvben akár hóközi utalással is megérkezhet az összeg.
Korábban több mint kétezer orvos kérte, hogy ne praxis, hanem bértámogatásként kapják meg az összeget. Takács Péter szerint a jogszabály módosítás előkészítésekor a háziorvosok javaslatait tekintették irányadónak. Korábban, még az aláírásgyűjtés előtt, több szakmai szervezet és háziorvos is jelezte, hogy a bértámogatási forma nagyobb adminisztrációs terhet jelent és az elszámolás is rugalmatlan. Különösen azokat hozta hátrányos helyzetbe, akik saját bevételből már korábban kigazdálkodták a dolgozóik számára a béremelés fedezetét. Az új finanszírozási forma kevesebb adminisztrációs terhet és nagyobb rugalmasságot biztosít.