Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Érdekes felmérés: Az oltatlan magyarok fele gondolja, hogy az oltóanyag helyett valami titkos anyag van a vakcinákban


Az oltott és oltatlan állampolgárok közötti törésvonalat vizsgálták a Társadalomtudományi Kutatóközpont szakemberei a Závecz Research segítségével. A demográfiailag reprezentatív kutatásban ezer főt kérdeztek 2021 november 8. és 20. között. Magyarországon ekkor már elkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma, az oltások pedig már majdnem egy éve elérhetők voltak. A válaszadók között az oltatlanok aránya kerekítve 20 százalék volt.

ATársadalomtudományi Kutatóközpont első körben azt vizsgálta, mennyire ellenségesek egymással az oltottak és az oltatlanok, és mit gondolnak arról, mennyire védik meg őket a vakcinák. Kiderült, hogy a „keleti” vakcinákba (Szputnyik, Sinopharm) vetett bizalom hasonlóan magas, mint a „nyugati” oltóanyagokba (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen). Akiket beoltottak, azok mind viszonylag védettnek érzik magukat, leginkább abban bíznak, hogy az oltás megvédi őket a súlyos betegségtől és a kórházba kerüléstől. – olvasható a hvg.hu összefoglalójában.

A válaszok alapján úgy tűnik, az oltatlanok körében az oltással szembeni bizalmatlanság legfőbb okai magához a vakcinához köthetők. Közülük a válaszadók 73-81 százaléka egyetértett azzal, hogy az oltóanyagokat túl gyorsan fejlesztették ki, és kevés róluk az információ. Nyolcvan százalékuk értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy bíznak a saját immunrendszerükben.

Ide tartozik, hogy az oltásellenesek nem feltétlenül becsülik le a vírus által jelentett veszélyt, és általánosságban nem ellenzik az oltásokat és az orvostudományt sem – a bizalmatlanságuk kifejezetten a Covid-vakcináknak szól. Ezzel szemben viszonylag népszerűek köztük az összeesküvés-elméletek:

az oltatlan válaszadók 71 százaléka egyetért azzal, hogy az oltások a háttérben meghúzódó pénzügyi és politikai erők hatalmi céljait szolgálják, de a radikálisabb verzióval („az oltóanyagok helyett valamilyen titkos anyagot juttatnak a szervezetbe”) is egyetért a válaszadók több mint fele (57 százalék).

Nincs közutálat

Külön vizsgálta a kutatás azt is, mit gondol egymásról a két csoport. A válaszok alapján az oltottak jelentős része egyetért az oltatlanokra vonatkozó külön szabályokkal: 44 százalékuk támogatja, hogy bizonyos korlátozások csak az oltatlanokra legyenek érvényesek, 52 százalékuk pedig védettségi igazolványhoz kötné a társas események látogatását. Ezzel szemben az oltatlanok döntő többsége (71 százaléka) úgy gondolja, hogy a védettségi igazolvány bevezetése igazságtalanul diszkriminálja őket.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétlenül egymásnak ugranának. Az oltottak fele (46 százalék), míg az oltatlanok kétharmada (67 százalék) nem érez ellenszenvet a másik csoport tagjaival szemben. A békét némileg árnyalja, hogy minden negyedik oltott (27 százalék) és minden ötödik oltatlan (19 százalék) válaszadó a másik csoporttal szembeni mély ellenérzésről számolt be.

Az oltottak 43 százaléka úgy gondolja, hogy az oltatlanok tehetők felelőssé azért, hogy a koronavírus még mindig velünk van. Az oltatlanok több mint fele (56 százalék) pedig úgy vélekedik, hogy az oltottakat megtéveszti a média és a politikai elit.