Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Eltűnt egy Kalasnyikov-lőszert gyártó gépsor Magyarországon – mégpedig a NAV raktárából


A NAV vámraktárából tűnt el egy nagy értékű Kalasnyikov-lőszert gyártó gépsor. A berendezést importáló cég vezetője kártérítést akar az elmaradt haszon miatt, igen ám, csak egyelőre nincs kit perelni, ugyanis nem tudni, ki lovasította meg a gépsort, és hova tűnt.

Képünk illusztráció

„A titkosszolgálatok által az országból kiszorított GRU-ügynök oroszok perelhetnek Budapesten azért, hogy áruljam el, hol van egy NATO-kompatibilis lőszergyártó gépsor, amit én hoztam be a szintén NATO-tag Törökországból, miközben évek óta bizonyára valamelyik NER-es akrobata keresi szénné magát rajta” – foglalta össze Papp Csaba, a Borsodi Általános Gépgyár Kft. (BSGÉP) ügyvezetője a 24.hu-nak a történetét.

A gépsor igen jelentős értéket képvisel: évi 75 millió lőszert képes gyártani, vagyis 2 dolláros lőszer árral számolva, úgy 52 milliárd forint értékben képes termelni – írja a lap.

A gépsort a BSGÉP importálta Törökországból, a balatonfűzfői lőpor- és lőszergyárba szánták, de végül oda már nem jutott el.

A gyár és a gyártósor perré fajult, ám a költségvetési csalás gyanúja miatt indított eljárás jogerősen – előzetes mentesítéssel – lezárult, és a bíróság nem állapított meg esetében költségvetési kárt vagy egyéb tartozást az állam felé. Papp Csaba ekkor úgy döntött, hogy kéri a tölténygyártó gépsort, és kártérítést is akar, hiszen az eddig nem neki hozta a hasznot, ami akár 200 milliárd forint is lehetne.

Igen ám, csakhogy nem tudni, hol van: annyi biztos, hogy a NAV vámraktárában helyezték el a gépsort. Ott azonban már nincs, Papp Csabát arról tájékoztatta az adóhatóság, hogy már 2018-ban „kitárolták” a raktárból. Emiatt nemrég újabb nyomozás kerekedett, Papp feljelentést tett hivatali visszaélés és sikkasztás miatt.
Mint írják: a vámraktárból történő elszállításhoz a fővárosi kormányhivatal határozata szükséges, és ezt egy grémium döntése alapozhatja meg, melyben egy sor szervezet, köztük a titkosszolgálatok, a külügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság delegáltja képviselteti magát.

Papp a 24.hu-nak ugyanakkor azt mondta: hiába kérte a kormányhivataltól, hogy közölje, milyen engedélyt adott ki, hová és kinek szállították el a vámraktárból a lőszergyártó gépsort, a hivatal azt írta, hogy „a vitás státuszú eszközök polgári jogi státuszának rendezése, illetve tulajdoni igényének rendezésében való közreműködés” nem tartozik a hatáskörébe. Ezt a BSGÉP ügyvezetője úgy fordítja le, hogy a NAV által fiktívnek minősített lőszergyártó gépsort az adóhatóság raktárából kormányhivatali engedéllyel ismeretlenek elvitték, és a kormányhivatal nem hajlandó elárulni, kinek adta oda más tulajdonát.

Márpedig enélkül a BSGÉP nem tud kártérítésért folyamodni, ahhoz tudnia kellene, ki használja a gépet, hol gyártják a töltényeket, ki húz belőle hasznot.

A lap érdeklődött a honvédelmi és a külügyi tárcánál, valamint a titkosszolgálatokat felügyelő Rogán Antal hivatalánál is, keresik-e a gépsort, illetve tudomásuk szerint hol van, de nem kaptak választ.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük