Közzétette - Kategória - Bulvár

Előkerült Bródy cenzúrázatlan szövege


Bródy János

Fotó: internet

Bródy János dalszövegei gyakorta fennakadtak a kultúrpolitika hálóján.A Kádár-rendszerben cenzúrázták az Elvonult a vihar című Illés-számot is. Most azonban előkerült az eredeti szöveg, és a Bors megkapta a Magyar Rádió archívumából származó, 1971-es felvételt.

– Ez a dal a Táncdalfesztiválon hangzott el, ami után kérték, hogy a „de a zúgó vihar visszajöhet még” hangzatú sort javítsam ki – mesélte lapunknak Bródy, aki nem csinált ebből ügyet. Az Illés együttes népszerűségének ugyanis még az sem ártott, hogy a 70-es években jóformán kitiltották a televízióból és a rádióból. – A helyzet az, hogy ez a dal valójában válasz volt azokra az inzultusokra, amelyek addig a zenekart érték. Csaknem egyéves letiltás után kaptunk lehetőséget a közszereplésre.

Két változat
A szöveg (cenzúrázott, így jelent meg a lemezeken):
„Elvonult a vihar, Tiszta lett az ég,
De az én kedvesem nem jött vissza még.”
Cenzúrázatlanul pedig így fest:
„Elvonult a vihar, Tiszta lett az ég,
De a zúgó vihar visszajöhet még.”

A Sanzonbizottság valószínűleg azért találta aggályosnak az eredeti szöveget, mert a „zúgó vihart” az 1956-os forradalomra való utalásként értelmezte. Bródy hozzátette: a szöveg megváltoztatása volt a feltétele annak, hogy játszhassanak a Táncdalfesztiválon.

– Mindig hajlandó voltam megkötni ezeket a kompromisszumokat a zenekar érdekében, nem a művészi szabadságom védelmezése volt az elsődleges.

borsonline.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük