Sarkvidéki hideg, erős, helyenként viharos szél és eső teszi zorddá a hétvégét: bár pénteken és szombaton még többfelé kisüt a nap, vasárnapra újra borongós, csapadékos idő köszönt az országra.
Sarkvidéki hideg csap le az országra
A hétvégén is folytatódik az átlagosnál hűvösebb idő, és a szél is erős, olykor viharos lesz.Szombaton a nap első felében a Tiszántúlon, Duna-Tisza közén még erősen felhős lesz az ég, és a keleti határszélen szemerkélő eső is előfordul, de fokozatosan csökken a felhőzet, és a csapadék is megszűnik. Másutt derült, illetve fátyolfelhős idő várható sok napsütéssel, ugyanakkor délután nyugat felől gyors felhősödés veszi kezdetét, éjfélre mindenhol beborul, és késő este északon valamint a Dunántúlon az eső is elered. Az északnyugati, északi szél napközben délire, délnyugatira fordul, sokfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Hajnalban általában 2-8 fok közé csökken a hőmérséklet, de a derült, szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet, délután pedig 13-18 fok valószínű.Vasárnap a déli órákig erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor. Ezt követően nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, estére a legtöbb helyen kiderül az ég. A csapadék egyre inkább csak a keleti országrészre húzódik, de délután ott is már csak helyenként eshet. A déli, délnyugati szél északnyugatira, nyugatira fordul, megélénkül, időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4-10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12-17 fok között alakul, de északkeleten napközben is csak 9-11 fok lesz.