Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Egyre több a garázdaság és a verekedés a magyar iskolákban: egyre több iskolaőrre lenne szükség


Tavaly szeptember 1-jén 544 intézményben összesen 690 iskolaőr teljesített szolgálatot, idén januárban már 729 iskolaőr dolgozott 706 iskolában. A státuszok feltöltöttsége 91 százalékos.

Az iskolaőri program 2020. szeptemberi indulása óta kétszer módosítottak a béreken – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Népszavának küldött tájékoztatásából.

Jelenleg a fővárosi és Pest megyei iskolaőrök illetménye bruttó 336 ezer forint, a további megyékben szolgálatot ellátóké pedig bruttó 326 ezer forint, amelyet évi bruttó 200 ezer forint cafeteria egészít ki.

Az ORFK azt is közölte, hogy a tavaly szeptember 1-jétől idén január 22-éig terjedő időszakban összesen 105 esetben kellett intézkedniük az iskolaőröknek.

Ez már több mint a fele annak, mint amennyiszer a teljes 2022/2023-as tanévben (199 eset) kellett intézkedniük.

Az iskolaőrök által leggyakrabban észlelt jogsértés a tanulók között kirobbant verekedés, garázdaság volt. Intézkedniük kellett továbbá kábítószerrel kapcsolatos jogsértések, testi sértés, illetve különböző vagyon elleni cselekmények – főként lopás – miatt is.

Szabálysértési eljárásokat főleg a tanulók által az iskolába vitt szúró- vagy vágóeszközök miatt indítottak – olvasható a rendőrség tájékoztatásában. Mindemellett az év végi időszakban többször pirotechnikai eszközök birtoklása miatt volt szükség intézkedésre.

Az ORFK kitért arra is, hogy az iskolaőrök több esetben életet is mentettek. Például tavaly októberben egy jászkiséri általános iskola udvarán vesztette eszméletét egy diák: játék közben elesett, majd nem kapott levegőt, mire az iskolaőr mellkasnyomással segített rajta és stabil oldalfekvésbe helyezte a mentők kiérkezéséig.

Forrás: Népszava


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük