Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Egyre súlyosabb a tűzifahiány Magyarországon – Valahol másfél hónapot is várni kell a hatósági áras fára


Van olyan állami erdészet, ahol csak két-két és fél hónap múlva tudnak hatósági áron tűzifát adni. Máshol elérhetetlen az értékesítési pont, de az RTL Híradó talált olyan erdészetet is, ahol azonnal beszerezhető a fa.

Forrás: Hajdú-Bihari Napló Fotó: Molnár Péter

Az energiaárak az egekben, aki csak teheti az idén nem gázzal fűt. Közben viszont a tűzifa is drasztikusan drágul, ezért döntött úgy a kormány, hogy háztartásonként 10, úgynevezett erdei köbméter tűzifát biztosít hatósági áron azoknak a családoknak, akik erre igényt tartanak. (Egy erdei köbméter 1x1x1,7 méteres farakást, azaz egy méter hosszan 1,7 méter magasra pakolt egyméteres farönköket jelent, ami frissen vágott keményfából 11-12 mázsa, a fűtésre alkalmas légszáraz állapotú fából pedig nagyjából 8 mázsa.)

A program indulását vasárnap jelentette be az agrárminiszter. „Mindenkit megnyugtatok, hogy a jó erdőgazdálkodásnak köszönhetően a fűtési időszakra elegendő tűzifa-mennyiség áll az ország rendelkezésére” – közölte Nagy István. Az is kiderült, hogy a hatósági ár keménylombú fák esetén erdei köbméterenként 30 ezer, a puhalombú és a fenyőfélék köbmétere pedig egyaránt 19 ezer forint.

A RTL Híradó egyik nézője ugyanakkor másfél nap után feladta, hogy hatósági áron szerezzen tűzifát.

„Foglaltat jelez a telefon, nem veszik föl, vagy ha fölveszik, utána gyorsan mellérakják. Délben föladtam, és Érden sikerült egy maszek tüzépesnél 95 ezer forintért egy erdei köbméter fát venni. Elképzelhető, hogy nagyobb türelem kellett volna hozzá, csak mivel ugye egyre hűvösebbek az idők, az ember elveszti a türelmét” – mondta telefonon a Híradónak

Más arról írt levelet az RTL Híradónak, hogy az egyik állami erdészetnél

nem kapott hatósági áras kemény tűzifát, azt mondták neki, hogy jövőre érdeklődjön.

Az RTL Híradó felhívott néhány, véletlenszerűen kiválasztott értékesítési pontot a 152 közül. Volt, ahol annyit ismételgetett az automata, „kérem, hogy átmeneti túlterheltség miatt hívását később ismételje meg”. Több helyen folyamatosan foglalt volt a vonal, de találtak olyan erdészetet is, ahol azonnal tudtak volna fát adni, ha el tudják szállítani. Egy szombathelyi telepen ugyanakkor arról tájékoztattak, hogy 2-2,5 hónap a kiszállítási idő, azaz aki most rendel november végén-december elején juthat fához. De annak is kell 1-1,5 hónapot várni, aki meg tudja oldani a megvásárolt fa elszállítását.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük