Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Egyre nagyobb méreteket ölt a lakhatási válság: újabb lakhatási támogatásokkal készülhet a kormány


Az Index információi szerint lakhatási válságot enyhítő törvényt készít elő a kormány, a tervezet már készül, a program kidolgozásában több minisztérium is részt vesz.

Az Index megkérdezte Lázár János építési és közlekedési minisztert arról, hogy terítéken van-e egy a lakhatási válságot enyhítő koncepció kidolgozása. A tárcavezető úgy válaszolt, a kormány mérlegeli a lakhatást támogató, illetve további otthonteremtő programok bevezetésének lehetőségeit, a téma több kormányülésen is napirendre került.

  • hónapok óta tartó, 20 százalék feletti inflációs mutatók (bár a januári 25,7 százalékos csúcsról már lefelé kapaszkodnak a fogyasztói árak, még nem mentek 20 százalék alá, ugyanakkor a kormány és egyes elemzői várakozások szerint is meglehet év végére a célként kitűzött egy számjegyű infláció),
  • évek óta növekvő ingatlanárak,
  • brutálisan elszálló hitelkamatok – a korábbi 2-3 százalékról 8-9 százalék –, amelyek miatt gyakorlatilag földbe állt a piaci ingatlanhitelezés,
  • immár kilenc hónapja tartó reálbércsökkenés, vagyis egyre kevesebbet ér a magyar lakosság fizetése.

Az Index érdeklődésére kormányzati szereplők elismerték: kidolgozás alatt van egy olyan törvénytervezet, amely a lakhatási válság enyhítésére szolgálhat.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük