Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Egyre nagyobb a háziorvoshiány: Körzetek összevonásával, bezárásával oldaná meg azt a kormány


Az egészségügyi alapellátást érintő rendelettervezetet bocsátott társadalmi vitára a kormány honlapján a Belügyminisztérium, mely a praxiskezeléssel kapcsolatos feladatok (betöltetlen körzetek ellátásának biztosítása, körzetek megállapítása, átalakítása) részletszabályairól szól – vette észre a 24.hu.

Képünk illusztráció Fotó: Laufer László / Dunántúli Napló

A dokumentum lényege, hogy

az alapellátási körzet kialakítása keretében a praxiskezelő új körzetet hozhat létre, meglevő körzetet annak felosztását követően más körzethez csatolhat, valamint meglevő körzeteket egyesíthet.

A tervezet szerint a jövőben a tartósan (hat hónapot meghaladóan) betöltetlen háziorvosi körzetekben a kijelölt praxiskezelőnek negyedévente kellene felhívást közzétennie. Az önkormányzatoktól egyebek mellett tájékoztatást kell kérni arról, hogy

  • az illetékességi területükön van-e olyan önkormányzati rendelettel kialakított háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzet, amely tartósan betöltetlen,
  • az alapellátási körzet megfelel-e a jogszabályi feltételeknek,
  • illetve gondoskodtak-e helyettesítő orvosról, és megbízási szerződését milyen időtartamra, milyen felmondási idővel kötötték.

Ha a praxiskezelő azt állapítja meg, hogy az önkormányzat illetékességi területén van betöltetlen körzet, ám arról az önkormányzat nem nyilatkozott, végül egészségügyi alapellátási körzetek átalakítása iránti eljárást folytat le.

Az alapellátási körzetek kialakításakor a jegyző értesítése alapján a praxiskezelő figyelembe veszi a települést érintő változásokat (pl. cím, születések, halálozások, be- és kiköltözések), amihez csatolja az önkormányzat javaslatát. Annak kialakításakor ugyanakkor törekedni kell arra, hogy az a meglévő, praxisjoggal rendelkező orvos által ellátott körzetet hátrányosan ne érintsen.

Ha az alapellátási körzet tartósan betöltetlen, akkor – fő szabályként – a szomszédos körzetbe építik be.

Az önkormányzat és a háziorvos 30 napot kap arra, hogy az új körzethatárok alapján módosítsa a szerződést. Ha a körzetkialakítás a járóbeteg-szakellátás és fekvőbeteg-szakellátás ellátási területét is érinti, a praxiskezelő erről tájékoztatja az egészségügyi szolgáltatókat.

A praxiskezelőnek 2027. december 31-ig kell megalkotnia az alapellátási körzethatárokat, ennek keretében új körzeteket alakíthat ki, meglévő körzethatárokat módosíthat, körzeteket szüntethet meg.

A Belügyminisztérium augusztus 24-ig várja a véleményeket a rendelettervezethez.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük