Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Egyre nagyobb a baj családi házak kertjeiben: támadnak a meztelencsigák, óriási a pusztítás


Bár a napokban tombol a kánikula, összességében a szokásosnál több csapadékot hozott az idei nyár, ami miatt nagy számban jelentek meg augusztus első felére meztelencsigák a kertekben, veteményesekben.

Forrás: Shutterstock

Főként Zala és Vas megyében, kiemelten az Őrségben tapasztalják azt az ott lakók, hogy túlszaporodtak a meztelencsigák – írja az Agroinform. A kártevők nemcsak a lakóházak kertjeiben, hanem az árutermelő kertészetekben is nagy károkat okoznak. Eközben a velük szembeni védekezést komolyan nehezíti, hogy immár két éve nem érhetőek el szabad forgalmazásban a metaldehidet tartalmazó irtószerek, amelyeket korábban a legszélesebb körben használták a csigák ellen.

Korábbi felmérések szerint elsősorban két faj, a spanyol meztelencsiga és a nagy meztelencsiga terjedt el az országban, illetve ezek végzik a legnagyobb pusztítást a kultúrnövényekben. Közülük idén előbbi szaporodott el leginkább. „Egy kifejlett egyed élete során, ami körülbelül egy év, 200-400 tojást is rakhat, így egy időjárási szempontból számára kedvező időszakban, mint amilyen az idei csapadékos nyár, lekörözi az őshonos fajokat” – mutatott rá Turóci Ágnes, az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének tudományos segédmunkatársa. Hozzátette, a spanyol meztelencsiga ellenállóbb a kiszáradással szemben, így a kánikulát is jobban viseli. Nem ritka, hogy egyedei a tűző napon is tömegesen megjelennek.

Vegye fel a kesztyűt a meztelencsigával szemben!

1. Ha pedig már felvetted, akkor hajolj le, és szép sorban vedd fel vele a csigákat is. Ugyanis, bármennyire kilátástalannak is tűnik, az egyik leghatásosabb módszer arra, hogy megszabadulj tőlük, ha szépen összegyűjtöd őket.

2. Ha azt akarod, hogy a csiga minél hamarabb húzza el a csíkot a kertedből, akkor először is nézd meg, hová húzza azt előszeretettel. Ugyanis ahol a csík, ott a csiga kedvelt útvonala. Ezekre a helyekre helyezz ki jól bevizezett textil törölközőket az este folyamán, és reggel nincs más dolgod, mint összegyűjteni a rajta wellnessező csigákat.

3. A meztelencsiga szeret élni. Az alkoholt sem veti meg, így áldozz fel egy fél pohárral kedvenc sörödből, tölts félig egy műanyag poharat, vagy egy konzerves dobozt, és tedd ki a kertbe. Nem fognak tudni ellenállni az illatának, azonban, mivel nem igazán jó úszók, valószínűleg ez a korty lesz a végső az életükben.

4. Az indiai futókacsa nyeli a meztelencsigát, mint kacsa a nokedlit. A neve daliás testtartásából ered, hiszen szép, magasra emelt nyakkal és fejjel menetel. Ráadásul nem totyog, mint a kacsák úgy általában, hanem igazi sprinterként szedi a lábait, és közben persze a meztelencsigákat is. Ráadásul a csigapete is nagy kedvence, így duplán hasznos.

Bár indiai, a franciákat meghazudtoló ügyességgel képes feltörni a csiga házát is, így a nem szingli, vagyis házas csigákat is pusztítja a kertben. De azért az indiai futókacsa sem fenékig tejfel. Ugyanis a csigák mellé szívesen csipeget a zöldségeid közül is. Úgyhogy azért csak óvatosan, és ne bízd a kacsára a káposztát. Ha mégis mellettük döntenél, tudnod kell, hogy ha egynél több gácsért engedsz a kertedbe, akkor azok egymást fogják pusztítani, és nem a csigákat. Szóval az ideális választás, ha egy gácsér és több tojó mellett döntesz.

5. A sünök, a gyíkok, a vakondok és a békák is szívesen falatoznak a meztelencsigákból.

6. Vannak olyan növények, amelyeket a csigák nem kedvelnek. Így ha jó sok begóniát, fekete ribizlit, vagy paradicsomot ültetsz, attól a csigáknak nem jön meg az étvágya, sőt.

7. Vannak durvább módszerek is, mint amilyen például a csigairtó szerek használata, ám ezekkel bánj nagyon körültekintően, mert akár emberre, akár állatra is veszélyesek lehetnek.

8. A sószórás is segíthet, bár ez szintén nem túl humánus módszer. Ilyenkor a védeni kívánt ágyások köré sót kell szórni, ami elvonja az állatból a nedvességet, így nem tud csúszni, majd elpusztul.

9. Építhetsz nekik akadálypályát is, például a védeni kívánt ágyásod köré rakhatsz tojáshéjakat, kávézaccot, műtrágyát, amik fizikailag tartják távol őket a veteményestől. Már ha nem fogsz ki pár igen jól atletizált példányt, mert hát azért ez a megoldás nem egészen bombabiztos.

10. Tegyél éjszaka a veteményesbe egy jó nagy deszkát a talajra, majd délután ott lesz alatta a jó kis meglepetés, egy nagy csomó csupasz csiga formájában.

11. Mivel a meztelencsiga igazi éjszakai pillangó, aki nem veti meg a nedvességet, öntözz inkább reggel. Így éjszakára a kert száraz marad, és a csigáknak elmegy a kedve tőle.

12. Ha igazán állatbarát vagy, akkor azután, hogy összeszedted a csigákat, tedd egy dobozba őket és vidd egy jó távoli, lakatlan erdőbe, mezőre. Ott tovább tudják élni nudista életüket, anélkül, hogy a tiédet megkeserítenék. Bár egészen biztos, hogy nem jutott ilyesmi az eszedbe, azért szólunk, hogy a szomszédból nagyon hamar vissza tudnak térni hozzád, így nem érdemes őket átcsúsztatnod a kerítés alatt.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük