Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Egyre nagyobb a baj a fiatalok körében: aggasztóan sok a daganatos beteg


A rák már nem az idősek betegsége, egyre több fiatal marad ki miatta az egyetemekről, munkából vagy nem tud, nem mer családot alapítani. Eközben az orvosok nem vizsgálájk ki őket daganatos beteség gyanújával fiatal életkoruk miatt. Mire kimutatják a bajt, sokszor az már késő.

Kép: Getty Images Hungary

A korai megjelenésű rák, amely 50 év alatti felnőtteknél fordul elő, annak a növekvő globális trendnek a része, amelyben az újonnan diagnosztizált rákos betegek egyre fiatalabbak. Ez lerombolja azt a mítoszt, hogy a rák az idős emberekre jellemző – írta meg véleményét Dr. Jalal Baig chicagói orvos és író a CNN oldalán, mitán Katalin, walesi hercegnőnél 42 évesen daganatos megbetegedést diagnosztizáltak.

A BMJ Oncology folyóirat 2023-as tanulmánya szerint 1990 és 2019 között 79,1 százalékkal nőtt a korai rákos megbetegedések előfordulása világszerte. Tavaly a Journal of the American Medical Association folyóiratban közzétett adatok azt mutatták, hogy 2010 és 2019 között az Egyesült Államokban a mellrák okozta a legtöbb megbetegedést a fiatalabb populációban, miközben a gyomor-bélrendszeri rákos megbetegedések aránya is nőtt.

A korai kezdetű rákos megbetegedések számának növekedésével egyre sürgetőbbé válik annak feltárása, hogy miért alakul ki a rák a fiatalok körében, és kik vannak kitéve a fokozott kockázatnak.

A populáció genetikai kockázatai nem változtak az elmúlt évtizedekben, ami megerősíti, hogy a környezet és az életmód nagyobb szerepet játszik ezekben a rákos megbetegedésekben, mint a génjeik.

A bűnösök közé tartozhatnak az ultrafeldolgozott ételek, cukros italok, vörös hús, dohányzás, alkohol, alvászavarok, elhízás és fizikai inaktivitás. Ezek felborítják az anyagcserét és felgyorsítják a gyulladási folyamatokat. A helytelen táplálkozás, a túlzott antibiotikum-használat és bizonyos gyógyszerek felboríthatják a mikrobiomot, amely aztán szerepet játszhat a rák kialakulásában.

Mivel a rák olyan betegség, amely évtizedek alatt fejlődik ki, ezért a fiatalabb korban diagnosztizált személy csecsemőkorában vagy méhen belül kockázati tényezőknek volt kitéve. Jelenleg kutatások és tanulmányok készülnek a császármetszés kockázatairól és a progeszteron egy szintetikus formájáról, amelyet a korai szülés megelőzésére használnak.

Az elhízás és az életmód önmagában nem magyarázza az összes fiatal beteg diagnózisát.

Sokan, akiket kezelek, egészségesek, megfontoltan táplálkoznak és rendszeresen mozognak, így betegségeik ok-okozati összefüggései továbbra is feltáratlanok maradnak – tette hozzá Dr. Jalal Baig. Jelenleg az egyetlen bizonyosság az, hogy ezeknek a korai rákos megbetegedéseknek az aluldiagnosztizálása gyakori és következmények nélküli – fogalmazott.

Az alapellátásban dolgozó orvosokat fel kell világosítani arról, hogy az 50 évnél fiatalabbak körében egyre gyakoribb a rák, és nem szabad az életkort felhasználni a jelentkező beteg tüneteinek alábecsülésére. Másrészt az embereknek nem szabad figyelmen kívül hagyniuk semmilyen tartós tünetet, és tudatában kell lenniük, hogy fordult-e elő családjukban rákbetegség.

A korai megjelenésű rákot gyakran előrehaladott stádiumban diagnosztizálják.

A kezelés megkezdése után a tét a 20-as, 30-as és 40-es éveiket taposók esetében is eltérő. A rákellenes gyógyszerek szív- és érrendszeri problémákat és másodlagos rákot okozhatnak évekkel a kezelés után. A fiatalabb betegek aggódhatnak a termékenységre gyakorolt ​​hatások miatt. Ezenkívül a kemoterápia járhat hosszú távú kognitív károsodással.

Ez a nyugtalanító jelenség szükségessé teszi a finanszírozás, a további kutatás, az oktatási kampányok és a szűrési irányelvek felülvizsgálata mellett a további kutatások megkettőzését.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük