Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Egyre kapósabb ez a karácsonyfatípus: mutatjuk, hogy élheti túl az ünnepet a lakásban


Egyre nagyobb divat lett az elmúlt években a dézsás vagy konténeres karácsonyfák vásárlása. Ugyan gondozásukra sokkal több időt és energiát kell fordítani, mit vágott társaikra, mégis évről-évre egyre többen bátorkodnak arra, hogy beruháznak egy csemetére.

Címlapkép: Getty Images

Aki idén konténerbe ültetett fát vásárolna, annak lassan ideje eldöntenie milyen típust választ és hol szerzi be. A kertészetek és áruházak kínálatában már elérhetőek ezek a termékek, így érdemes szemezgetni a felhozatalból. Cikkünkben most azoknak nyújtunk segítséget, akik még sosem vásároltak dézsás fenyőt. Így tehát annak jártunk utána, hogy miért érdemes élő fenyőt vásárolni karácsonykor, valamint milyen előnye és hátránya van, ha ezt a típust választjuk.

2014-ben készült utoljára olyan részletes összesítés, melyből kiderül, mennyi konténeres és földlabdás fenyő került értékesítésre az országban a faiskolák adatai szerint. Az ezt taglaló, dísznövénytermesztés és gyógynövény felvásárlásról szóló statisztikai jelentések alapján Magyarországon, 2014-ben, szabadföldi termesztésben fenyőféléket összesen 4 499 782 négyzetméter területen termesztettek, ebből fedett és fűthető terület 3 169 négyzetméter volt, fedett és fűtetlen pedig 14 410 négyzetméter. Az összesen termesztett fenyőkből 787 310 darabot értékesítettek, amelyek nettó árbevétele 1 611 620 forint volt.

Az adatokat lebontva láthatjuk, hogy külön is megvizsgálták a szabadföldi termesztésű földlabdás, illetve konténeres fenyőket is. Illetve arról is kaphatunk képet, hogy fedett területeken milyen számokat mutatnak a termesztési adatok.

  • A jelentés szerint szabadföldi területek tekintetében 3 973 061 négyzetméter területen termesztettek földlabdás fenyőket. Az innen származó fenyőkből összesen 381 385 darabot került értékesítésre, amelyek nettó árbevétele 1 179 691 forint volt.
  • konténeres fenyők terén kicsit más számok mutatkoztak: szabadföldi területen összesen 406 216 négyzetméteren termesztettek fákat. Érdekesség, hogy a cserepes fenyők esetében előfordul fedett termesztés is. Az adatok alapján azt láthatjuk, hogy 1 309 négyzetméteren zajlott fedett, fűthető közegben a termesztés, valamint 7 625 négyzetméteren zajlott fedett, de fűtetlen közegben szintén fenyőtermesztés. Az így nevelt fenyőkből összesen 396 131 darabot értékesítettek, amelynek nettó árbevétele 415 032 forint volt.

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének idei, legfrissebb adatai szerint Magyarországon mintegy 3000 hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyékben.

A fák kitermelése november közepétől kezdődik, először a földlabdás fenyőfákkal, amelyet az export követ. Olaszországba változatlanul a lucfenyőt szállítják a termesztők, a környező országokba, a román és szlovák piacra pedig vegyesen kerülnek a fajták.

Egyre népszerűbb a konténeres fenyő

Sokan környezetkímélő és hasznos megoldásnak tartják, ha vágott helyett gyökeres fenyőt választanak az ünnepekre. Ennek több oka is van:

  • A kivágott fák növekedése körülbelül nyolc évig tart, olyan földterületeken, amelyeken más növények nem képesek életben maradni. A fák kivágása és piacra juttatása rengeteg energiát fogyaszt, karácsony után pedig az utcai kukákban vagy jobb esetben kályhákban, vagy mulcsként végzik.
  • Előnyösebbek a műfenyőnél is. Kényelmi szempontból jó megoldásnak tűnhet a műfenyő, mivel évekig eláll a padláson vagy a szekrényben, viszont érdemes tudni, hogy a legtöbb műfenyő PVC-ből, ólomból és acélból készül. Lássuk be, ez környezetvédelmi szempontból nem éppen a legelőnyösebb. Ráadásul ezek előállítása sokkal jobban megterheli a környezetet, mint az élő változat, sokkal kevésbé hasznosíthatók újra az egyes részek, a hulladékégetéskor pedig az ólom révén a levegőben rákkeltő anyagok szabadulnak fel.

Persze amellett, hogy az élő fa vásárlása kedvezőbb és akár követendő példa lehet a családban mások számára is, nagy kihívást jelent. A dézsába, konténerbe ültetett vagy földlabdás fenyő munkát, kitartást és figyelmet igényel, de ha mindezeket biztosítjuk, nem csak az ünnep alatt gyönyörködhetünk a fenyőnkben, hanem akár évekig is a kertünkben.

Ha nem tervezünk ennyire előre, vagy nincs hely az udvaron, ahová ki lehetne ültetni a fát karácsony után, jó opció lehet és költséghatékony megoldásnak bizonyulhat a kölcsönzés is. A legtöbb esetben a kölcsönzött, élő fa árának egy része kupon formájában levásárolható ott, ahol kölcsönöztük a fát. Főként a faiskolák, kertészeti áruházak alkalmazzák ezt, de egyre többször szerepel a hipermárketek kínálatában is.

Hogyan élheti túl a karácsonyt a dézsás fenyő a lakásban?

A gyökeres karácsonyfa feldíszítése és lakásban tartása az élő növény szempontjából rejt némi kockázatot. Viszont gondos odafigyeléssel azért a fenyő számára is túlélhető a karácsony – ehhez szeretne segítséget nyújtani a NÉBIH tájékoztatója.

Mire érdemes figyelni a szakemberek szerint?

A karácsony táján értékesített konténeres fenyők egy része nincs rendesen begyökeresedve, hiszen az értékesítés előtt általában egy-két héttel ültetik őket a konténerbe. A meleg lakásban a növényt stressz éri, a párologtatása fokozódik, nem tud megfelelő vizet felvenni, emiatt a tartalékaiból táplálkozik, s legyöngülhet, ráadásul a díszítés során a fa tűlevelei is megsérülhetnek. Amikor pedig ünnepek után ki kellene ültetni, a talaj még fagyott, ültetésre alkalmatlan, így a fenyő nem tudja felvenni a nedvkeringéshez szükséges vízmennyiséget. Éppen ezért érdemes figyelni arra, hogy meddig tudjuk a lakásban tárolni a fenyőt vagy, ha ott már nem fér, hová tudjuk elhelyezni kiültetésig. Hiszen a fa 10-15 napig bírja a lakásban, ezután mindenképp ki kell ültetni. Amit viszont vegyünk figyelembe a kiültetés előtt, az az, hogy:

Néhány tipp a beltéri tartáshoz:

  • A vásárolt, jutazsákba csomagolt gyökérzetű, úgynevezett földlabdás fenyőt a földlabdát körös-körül legalább 5 cm-rel meghaladó méretű edénybe ültessük.
  • Az ültetést jóval a felhasználás előtt végezzük, a talajt jól tömörítsük, rendszeresen öntözzük.
  • Ha konténeres fenyőt vásárolunk, a lomb felfelé való húzogatásával ellenőrizzük le, hogy jól be van-e gyökeresedve.
  • A konténerbe ültetett fenyőt a karácsonyt megelőző hónapokban a szabadban, a fagyos napok beálltával hűvös, világos helyiségben tartsuk, azért, hogy a növény számára a meleg lakás okozta stresszt a lehető legkisebbre csökkentsük.
  • A fenyőfát az ünnepek idejére a lakás világos, 15 fokot meg nem haladó hőmérsékletű helyiségében helyezzük el. Ha csak melegebb helyiséget tudunk biztosítani számára, úgy a meleg napok számát rövidítsük le.
  • A fenyőfa kiszáradt talaját rendszeresen öntözzük.
  • Az ünnepek után a fenyőt minél előbb vigyük számára optimális körülmények közé, és ültetésig hűvös világos helyen tároljuk.
  • Hosszabb fagymentes periódus beálltával megkísérelhetjük fenyőfánk kertbe kiültetését.
  • Az egyszeri beöntözést a beiszapolás érdekében nem spórolhatjuk meg. A hosszabb fagymentes időszak kedvez a begyökeresedésnek.
  • Tavasszal gondoskodjunk tápanyag-utánpótlásról, és őszig tartó rendszeres öntözésről.
  • A legyöngült növényeket a károsítók gyakran megtámadják, figyeljük az esetleges megjelenésüket, szükség esetén védekezzünk.

/www.hellovidek.hu/