Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Egyházi közösségi tereket fejlesztenek a Magyar falu program keretében


Fotó: kkvpalyazatok.com

Mintegy nyolcszáz település egyházközössége több mint 12 milliárd forint értékben nyert forrást egyházi közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu programban tavaly és idén – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Rábaszentandráson.

Gyopáros Alpár a helyi evangélikus gyülekezet közösségi terének átadó ünnepségén elmondta, hogy ebben a pályázati konstrukcióban kifejezetten a történelmi egyházak voltak a kedvezményezettek, mert a falvakban a közösségi élet szervezésében fontos szerepük van. Kiemelte, hogy országszerte mintegy hetven evangélikus gyülekezet majdnem egymilliárd forintot nyert ebben a pályázatban.

Elmondta, hogy mielőtt a Magyar falu programot meghirdették, felmérést készítettek a fiatalok körében arról, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a falvakban maradásra vagy visszaköltözésre ösztönzik őket. Tízből hét válaszadó a helyi közösségi élet hiányát jelölte meg. A kormány épp ezért az első pályázati kiírásban az egyházi közösségi élet fellendítésére írt ki pályázatot közösségi terek fejlesztésére.

Gyopáros Alpár kitért arra, hogy Magyarországon és az egész világon pap- és lelkészhiány van, nem ritka, hogy egy vidéki plébános vagy lelkész hat-hét településen is szolgál, emiatt nem marad ideje a közösségszervezés hagyományos feladatára. Ezért a program keretében közösségszervező személy foglakoztatását is támogatják.

A kormánybiztos beszélt arról is, hogy Rábaszentandráson az evangélikus gyülekezet 23 millió forint támogatást nyert a programban, nemcsak a helyi közösségi tér kialakítására, hanem program- és rendezvényszervezésre, kisértékű eszközbeszerzésre, valamint közösségszervező foglalkoztatására is. Élő közösségbe, jó helyre került a támogatás – fogalmazott Gyopáros Alpár.

forrás: MTI