Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái

Egy év múlva Záhonyon át ömlik majd a kínai áru Nyugat-Európába


Az intermodális központ látványterve (forrás: EGW)

Megkezdték Európa legnagyobb intermodális termináljának építését a Záhony térségében lévő Fényeslitkén. A 22 milliárd forintból megvalósuló EWG a kontinens legmodernebb szárazföldi konténer- és kombiterminálja lesz, a kínai áruk ezen keresztül is eljuthatnak Nyugat-Európába.

Záhony térségében az elmúlt három évtized számos terve ellenére nem épült megfelelő színvonalú és kapacitású infrastruktúra. Az egykori szovjet térségből és a Távol-Keletről vasúton érkező áruknál az eltérő nyomtáv miatt mindig probléma volt az átrakodás, emiatt plusz időveszteség keletkezett, ami nem tette versenyképessé a záhonyi átrakónak ismert logisztikai pontot.

Az elmúlt évtizedekben többször beígérték a kormányok (a mostani is), hogy felhozzák az ottani logisztikai infrastruktúrát európai színvonalra, de a fejlesztést végül mindig elhalasztották. Most viszont a keleti nyitás jegyében a kormány elszánta magát egy másik, egy magánberuházás közvetett támogatására, így Magyarországnak várhatóan lehetősége lesz az Új Selyemút kontinentális forgalmának meghatározó szereplőjévé válni.

A 125 hektáros fényeslitkei East-West Gate (EWG) intermodális kombiterminál építését a napokban megkezdték. Ez Európa első, saját 5G-hálózatot használó, zöld technológiára épülő, vasúti nyomtávváltáson alapuló intermodális kombitermináljaként üzemel majd, átadását követően elméleti kapacitását és területét tekintve is a legnagyobb ilyen létesítmény lesz a kontinensen. A terminál évente akár 1 millió darab 20 lábas konténert (TEU) is tud majd kezelni. Üzembe helyezésekor 15 ezer négyzetméter raktárterület szolgálja ki az ügyfeleket.

A magánberuházáshoz a Magyar Állam 2,95 milliárd forint munkahelyteremtő támogatást nyújt. Az EWG-terminállal Magyarország aktív részese lehet a Kína és Európa közötti Új Selyemút kontinentális forgalmának, és új lehetőségek nyílnak meg a Kínába irányuló export számára is – fogalmaztak a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Zrt. közleményében.

Az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. az állami tulajdonú Regionális Fejlesztési Holding Zrt.-től vásárolta meg a területet. Az Orienter Ipari Parkban jelenleg a terminál alépítményének építési munkálatai, valamint a normál vasúti csatlakozás kiépítése zajlik. A létesítmény próbaüzemének megkezdését 2022 januárjában, míg végleges átadását 2022 első negyedévében tervezik. A beruházás közvetlenül mintegy 140 új munkahelyet hoz létre a hátrányos helyzetű térségben, közvetve 400 ember foglalkoztatását teszi lehetővé. A társaság a beruházáshoz kapcsolódóan több milliárd forint értékben végez fejlesztéseket a közforgalmú vasúti hálózaton is.

Az EWG 5 széles és 5 normál nyomtávú, 850 méter hosszan daruzható vágánnyal rendelkezik. Egy időben négy, 740 méter hosszú vonatot is ki tud szolgálni. A létesítmény energiaellátása – az EU vasúti és klímastratégiával összhangban – zöldtechnológiával valósul meg. Nagy teljesítményű napelempark, valamint hőszivattyús rendszer biztosítja az energiaellátást, a terminál területén pedig kizárólag elektromos termináltraktorokat és e-autókat használnak.

A hasonló tevékenységi körű európai létesítményekhez képest gyorsasága mellett az EWG jelentős előnye lesz, hogy ATEX- és ADR-minősítéssel rendelkező, 45 tonna teherbírású darui speciális anyagokat – például gázkonténer-tartályokat és vegyszereket – is átrakodhatnak, továbbá a terminál alkalmas hagyományos közúti félpótkocsik vasútra rakására is a NIKRASA-technológiának köszönhetően. Az EWG elméleti kapacitása az országos vasúti infrastruktúra jelentős fejlesztése (beleértve a Budapestet elkerülő V0 vasúti körgyűrűt) esetén évi 1 millió TEU. A jelenlegi vasúti infrastruktúrával konténer és kombi kapacitása 300-500 ezer TEU-egység.

A terminál teljes körű logisztikai szolgáltatást nyújt, üzembe helyezésekor 15 ezer négyzetméter bérelhető raktárterületet kínál majd az ügyfeleknek. A rendelkezésre álló beépítetlen területeken pedig igény esetén további 500 ezer négyzetméter raktárt, összeszerelő- vagy gyártóüzemet lehet létrehozni.

/mfor.hu/