A magyar kormány 2011-ben indította el a szociális tűzifa programot, amellyel a legrászorulóbb családokat és időseket segítik. A programban mintegy 2400 településen körülbelül 200 ezer családnak biztosítanak tűzifát február 15-ig. A kormány idén is 5 milliárd forintot különített el erre a célra.
A 2022 őszén tapasztalt roham már a múlté, ősz óta alig van forgalom a tűzifapiacon. A tűzrevaló ára azonban csak stabilizálódott, nem rendeződött vissza a 2022-es energiaválság előtti szintre. Ez látszik a piaci árakból és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból is. Akinek átlagfogyasztási határon belül marad a gázfelhasználása, az jobban kijön anyagilag, ha gázzal fűt.
A KSH ugyan statisztikai egységárat közöl, az eligazodást azonban segíti. Ez alapján novemberben nézett be 8000 forint alá a tűzifa mázsánkénti ára, a 2022 nyári árszintnél ez háromezer forinttal több. A Hajdúságból konkrét adatokkal rendelkezünk: 2022 nyarán 3500 forintért árulták a kuglis – tehát még aprítandó – tölgy és bükk mázsáját. A csúcs idején 6000–7000 forintot kellett értük fizetni, az akác egy ezressel még ennél is többe került. Innen korrigáltak vissza az árak. Ebben szerepet játszott az állami erdőgazdaságok tűzifájára bevezetett hatósági ár, illetve az, hogy a piacról eltűntek a pánikvásárlók. 2023 nyarán 5000-ért lehetett száraz, kuglis bükköt vásárolni – 6000–6500 forintba került az akác –, jelenleg 4500–5000 forintot kell fizetni a száraz tölgyért mázsánként.
Pang a tűzifapiac
Most azonban pang a tűzifapiac – tudta meg a Hang.hu a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségétől (Megosz). Ennek oka, hogy nincs már bizonytalanság az egyéb energiahordozók körül, az emberek pedig beraktároztak tűzifából. A kormány tűzifaprogramjában az állami erdőtársaságok az éves kitermelésük sokszorosát adták ki a piacra, az igények kiszolgálása 2023 nyaráig tartott. A lakosságnál így nem egy, hanem több évre elegendő famennyiség halmozódott fel. Pedig ha valakinek a gázfogyasztása a kedvezményt adó havi határérték alatt marad, ma olcsóbban fűthet gázzal, mint fával – írta a Hang.hu-nak a Megosz.