Ha nem lett volna koronavírus-járvány, akkor 13,7 ezerrel kevesebb ember hal meg 2020-ban Magyarországon – írja a hvg.hu a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének elemzése alapján.
A kutatást végző Tóth Csaba megállapítása szerint a járvány kezdete óta így átlagosan
havonta 14 százalékkal volt magasabb a halálozás, mint 2010–19 között.
Ez a 14 százalékos érték egyébként megegyezik az EUROSTAT statisztikai közlésében szereplő 22 uniós tagország átlagával.
A mutató hat ország (Spanyolország, Lengyelország, Szlovénia, Belgium, Csehország és Bulgária) esetében volt 20 százaléknál nagyobb és négy országban (Dánia, Finnország, Lettország és Észtország) 6 százaléknál kisebb.
A tanulmányból az is kiderül, hogy az elhunytak 86 százaléka volt 65 évesnél idősebb, 10 százaléka 50 és 64 év közötti, a 49 évesek vagy fiatalabbak aránya pedig 4 százalékos volt. Az elhunyt nők és férfiak száma ugyanakkor nagyjából megegyezik.
A többlethalálozásba beleértik azokat is, akik közvetlenül a koronavírus miatt hunytak el, ahogyan azokat is, akiknek közvetve okozta a halálát a járványhelyzet.
Például az egészségügyi rendszer túlterheltsége, a válsággal kapcsolatos pszichológiai ártalmak, a halaszthatónak ítélt kórházi műtétek korlátozása, a fertőzésveszély miatt elhalasztott vagy végleg meghiúsult orvoslátogatások miatt.
Forrás: hvg.hu