fbpx
Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Drasztikusan drágultak a tejtermékek: még egy hatóság csap le az indokolatlan áremelésekre


Az infláció elleni lépésekről egyeztetett az igazságügyi miniszter és a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

Az Igazságügyi Minisztérium is csatlakozik az online árfigyelő adatbázis megvalósítását koordináló munkacsoporthoz – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tájékoztatása szerint erről állapodott meg Varga Judit miniszter és Rigó Csaba Balázs, a versenyhivatal elnöke pénteken Budapesten.

A közlemény szerint a felek egyetértettek abban, hogy az infláció letörése érdekében szükséges olyan új, a fogyasztók érdekeit szolgáló rendszerek kialakítása, amelyek hozzájárulnak az átláthatóság és a piaci verseny további növeléséhez.

A GVH felidézte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a versenyhivatal márciusi bejelentését, amely szerint közös munkacsoportot hoznak létre a lakosság számára is elérhető online árfigyelő adatbázis, illetve az ahhoz kapcsolódó webes alkalmazás mielőbbi kifejlesztése, valamint a szükséges jogszabályi környezet kidolgozása érdekében.

A rendszertől azt várják, hogy erősíti az átláthatóságot, hozzájárul a piaci verseny fokozásához, a túlárazás megakadályozásához, így összességében elősegíti, hogy az infláció az év végére egyszámjegyűre mérséklődjön.

A tejágazattal külön foglalkoznak

Rigó Csaba Balázs elmondta azt is, hogy a versenyhivatal hamarosan társadalmi vitára bocsátja a tej- és tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatról szóló jelentéstervezetet. A GVH szakértői azt vizsgálták, hogy a teljes értékláncban – a termelőktől, a feldolgozókon és a kereskedőkön keresztül egészen a fogyasztókig – milyen tényezők járulhattak hozzá az infláció fokozódásához, illetve szükséges-e valamilyen piaci beavatkozás a magyar fogyasztók és termelők védelme érdekében.í


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Don`t copy text!
%d bloggers like this: