Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Drágulás és készlethiány: nagyot nézhet, aki most akar PC-t, laptopot venni


Kisebbfajta káoszt hozott a tech-cuccok piacára 2021. A nagy magyarországi elektronikai áruházak szerint nem csak a videokártyák ára szökött az egekbe, de a laptopoknál, konzoloknál is készlethiánnyal kell számolni. Emellett a memóriagyártók előrejelzése szerint is ellátási problémák lehetnek, így pedig lassan a piac valamennyi szegletébe begyűrűzik a hiány. Ha valaki most tervezné fejleszteni számítógépét, érdemes lehet mielőbb lépni.

Nagyot nézhet, aki mostánában VGA-t szeretne venni a számítógépébe: ugyanis vagy nincs készleten a boltokban, vagy pedig iszonyatosan felment az ára. A Pénzcentrum kíváncsi volt, hogy mi áll ennek a hátterében, és más elektronikai cikkek esetében is tapasztalható-e áremelkedés, vagy készlethiány.

Hagymási Balázs, az iPon kommunikációs vezetője megkeresésünkre kifejtette, sok minden hat az árra, a pontos okot mégsem ismerjük: az USA és Kína közötti ellentétek, a Bitcoin-láz és a koronavírus is hozzájárult a kialakult helyzethez a forint gyengesége mellett, melyben jelentős készlethiányok alakultak ki.

Az új videókártyák bejelentése óta nem sikerült egyik gyártónak sem elérni azt a kapacitást, ami képes lenne kiszolgálni a piac igényeit. A korábban bejelentett ajánlott fogyasztói áraknál jóval magasabb számokkal kell kalkulálnunk, a túlkereslet és a kínálati oldal hiányosságai miatt nem ritkák az akár kétszeres összegek sem
– vázolta a szakértő, aki azt is elmondta, hogy az áremelkedés a teljes piacon érzékelhető, a korábban említett okok mellett az Nvidia 3000-es szériája kiemelkedő teljesítményt nyújt a kriptovaluta-bányászat során, így ezekre nemcsak a játékosok, hanem a bányászok is azonnal próbálnak lecsapni, az előző, 2000-es széria már egy ideje nincs gyártásban, ez pedig minden videokártya árára jelentős hatást gyakorol.

Az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál arról is beszámoltak, hogy a COVID-járvány világszerte még nem szorult vissza, emiatt pedig drasztikusan drágultak az elektronikai eszközök szállítási és gyártási költségei.

A videokártyák piacán pedig ezen felül még a kriptovaluta-bányászok által generált felvásárlási láz is felhajtja az árakat. Ők azért vásárolnak nagyteljesítményű videokártyákat nagy mennyiségben, mert ezekkel a hardverekkel tudják jelentősen bővíteni a kriptovaluta böngészéséhez szükséges számítási kapacitást
– foglalták össze. Mindezek mellett a két áruház szerint az áremelkedések másik oka a gyenge forintárfolyamban keresendő:

a lekötött árfolyamok a tavalyi évről kimerültek,az új lekötéseket magasabb áron tudták megkötni a exportőrök.
Arról is beszámoltak, hogy tapasztalataik szerint leginkább a videokártyák, a processzorok, illetve az alaplapok ára növekedett az elmúlt három hónapban. A kevésbé innovatív termékek esetében, például a memória, számítógépház, merevlemez, SSD-meghajtó esetében nem tapasztalnak drágulást.

Készlethiánnyal küszködik a piac
Ha ez még nem lenne elég, nemsokára újabb termékekből lehet hiány a piacon: az eMAG-nál valamint az Extreme Digitalnál egyaránt számítanak arra, hogy

a jelenlegi kilátások szerint a videokártyák mellett hamarosan a processzor is hiánycikk lehet, illetve a mai számítógépek többségében adattárolóból, az SSD-meghajtókból is tartós hiány lesz. Ha valaki idén tervezte bővíteni a számítógépe adattároló kapacitását, érdemes mielőbb SSD-t vásárolnia, mert tartós hiányra számít a piac
-hívták fel a figyelmet.

Hagymási Balázs szerint bár az iPonnak sok esetben kiemelt pozíciója van a VGA-gyártóknál,

de az általuk biztosított mennyiség tízszeresére is lenne kereslet jelenleg.
Hozzátette, a VGA-k mellett a tavalyi év végén kezdődött az újgenerációs konzolok „válsága” is, hiszen ezekből sem készül annyi, amennyit a kereslet megkívánna. Ezekkel párhuzamosan mostanra a notebookokból is hiány mutatkozik. És ha ez nem lenne elég, a memóriagyártók előrejelzése szerint is ellátási problémák lehetnek, lassan mindenhova begyűrűzik a hiány – vázolta az iPon kommunikációs vezetője.

Az eMAG és az Extreme Digital is a konzolokat említette problémás termékként: mint írták, a megjelenés óta sem a Sony, sem a Microsoft nem tud annyit előállítani az új modellekből, amelyekkel kiszolgálhatná az ezek iránti kimagasló keresletet. Sőt, a két áruház szakértői szerint a processzorok és a képernyők gyártásának akadozása hatással van a laptopok elérhetőségeire is:

a készlethiány egyelőre főként a 150 ezer forint alatti noteszgépeket érinti, de az elkövetkező hónapokban a drágább típusokra is kiterjedhet. A képernyőgyártás terén tapasztalt fennakadás értelemszerűen a monitorok gyártására is hatással van, ott is készlethiányokra és árdrágulásra kell számítani
– vetítették előre hozzátéve, hogy várakozásaik szerint leghamarabb ősszel rendeződhetnek e termékek ellátási problémái.

MTI