Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Drága a béke: Extra 15 milliárd forintot csoportosít át a honvédséghez a kormány


A Magyar Közlönyben megjelent határozatával több költségvetési átcsoportosítást is végrehajtott a kormány. Ennek lényeges pontja, hogy közel 15 milliárd forintnyi plusz forrást kap a honvédség.

Egyrészt a kormány döntött arról, hogy a Maradványelszámolási Alap számára 39,3 milliárd forintot átcsoportosít át a Megtakarítási Alap terhére. Majd ebből a maradványalapból csoportosított át több célra is milliárdokat a kormány.

Ennek az átcsoportosításnak az aktuális nyertese a Honvédelmi Minisztérium. A Magyar Honvédség ugyanis kap egyszer 10 milliárd forintot dologi kiadásokra, beruházásokra és felújításokra. Valamint közel 5 milliárd forintot kapnak egyéb HM szervezetek.

Az átcsoportosítások másik nyertese a Gazdaságfejlesztési feladatok cím, azon belül is működési célú programokra megy el 10 milliárd forinttal több a kormány döntése nyomán.

A Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alap pedig a válsághelyzeti támogatás keretében kap 1 milliárd forintot. Ez az Ukrajna területéről Magyarország területére érkezett ukrán állampolgársággal vagy ukrán–magyar kettős állampolgársággal rendelkező személyek Magyarországon történő foglalkoztatásának elősegítése és az Ukrajna területéről érkezett, ukrán állampolgársággal rendelkező személyek munkavállalásának támogatása érdekében szükséges.

Címlapkép: MTI/Rosta Tibor