Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Döntött a kormány: Közel fél milliárd forintból kezdik el az Országház felújítását, elköltözhet az Országgyűlés


A magyar kormány úgy döntött, elindítja az Országház belső felújítását. Az állam 457,42 millió forintot különít el a 2023-as költségvetésből az előkészítési munkálatokra.

(Borítókép: Kaszás Tamás/Index)

A Parlament épületének belső felújításáért a kabinet megbízásából Lázár János építési és beruházási miniszter lesz a felelős. A feladata többek között az lesz, hogy a beruházási terv alapján javaslatokat tegyen a magyar kormánynak a megvalósításhoz szükséges feladatokra, ismertesse az ütemezést, kijelölje a felelősöket és felmérje a további lehetséges költségigényeket. A szerda este a Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt.-nek 2023 májusáig kell elkészítenie a beruházási tervet.

AZ ORBÁN-KABINET 457,42 MILLIÓ FORINTOT BIZTOSÍT A JÖVŐ ÉVI KÖLTSÉGVETÉSBŐL AZ ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁKRA.

Az Országház belső rekonstrukcióját az Országgyűlés Hivatala kezdeményezte. Az 1885 és 1904 között épített Parlament homlokzatának felújítása mintegy kilencven évig tartott, és 2013-ban készültek el a munkával. A rendelet szerint a kormány kiköltözésével kezdődhet el a felújítás.

A felújítás alatt is látogatható lesz az épület

A korszerűsítésre váró létesítmények, épületszerkezeti elemek körét, valamint az épület gazdaságos, megújuló energiaforrások használatát is magában foglaló, biztonságos üzemeltetéséhez szükséges fejlesztési lehetőségeket is meg kell határozni.

MEG KELL TERVEZNI AZT IS, HOL MŰKÖDJÖN AZ ORSZÁGGYŰLÉS A FELÚJÍTÁS IDEJE ALATT, ÉS SZÜKSÉG ESETÉN BIZTOSÍTANI KELL AZ ÁTMENETI ELHELYEZÉST.

A beruházási tervben javaslatot kell tenni arra is, hogy az építési munkálatok alatt hogyan lehet majd látogatni az Országházat. Meg kell tervezni a Parlament turisztikai célra hozzáférhető részét is, és meg kell határozni a tervezési program szakaszában elvégzendő felmérési feladatokat és azok költségeit.

A rendelet alapján az érdeklődők és a turisták továbbra is megtekinthetik majd a Szent Koronát, ugyanakkor biztosítani kell a biztonsági és műtárgyvédelmi követelményeknek megfelelő elhelyezését. A felújítások érintik az Országházban lévő műkincseket és műtárgyakat is, továbbá a kormány javaslatokat vár a beruházási tervben Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményének ideiglenes vagy végleges, szabadon látogatható elhelyezésére.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük