Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Döntött a kormány, jön a vakcinaigazolvány – Ezt kell tudni az új okmányról


A kormány döntött arról, hogy a magyar állam védettséget igazoló okmányt vezet be, amelyet azok kaphatnak meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen vagy bizonyítottan átestek a betegségen – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter online sajtótájékoztatóján.

A miniszter a sajtótájékoztatón közölte: ilyen okmányt az kaphat, aki már megkapta a koronavírus elleni második oltás is. Tájékoztatása szerint ebben az esetben az okmány érvényességi időt nem tartalmaz majd, hanem az oltás beadásának időpontját rögzíti, hiszen – mint mondta – az egyes vakcinák által nyújtott védettség hosszáról még nincs pontos információ.

Gulyás Gergely hozzátette: szintén védettséget igazoló okmányt kaphat az, aki a koronavírusból felgyógyultnak minősül.

Ebben az esetben az igazolvány érvényességének kezdete lehet a kórházból történő elbocsátás napja vagy a pozitív PCR-teszt utáni első negatív PCR-teszt időpontja, vagy az első pozitív PCR-tesztet követő tizedik nap

– közölte.

Elmondta azt is: az okmányhoz jutás harmadik lehetősége – amely az előző kettővel szemben nem ingyenes, hanem költségtérítés ellenében vehető igénybe –, ha valaki hitelesített laborban végzett vérvizsgálattal igazolja az antitestek jelenlétét. Ebben az esetben az igazolvány érvényességi ideje a vizsgálattól számított négy hónap.„Azt reméljük, hogy az okmány is hozzájárulhat ahhoz, hogy az élet mielőbb a normális kerékvágásba térjen vissza” – mondta a miniszter, aki ugyanakkor jelezte, hogy a kormány egyelőre nem döntött arról, milyen jogosultságokkal jár majd az okmány.