Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Döntött a bíróság: Rács mögé kerül a magyar határon lebukott 16 határrendész


A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult korrupciós bűncselekmények miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő bűnügyben a bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően 16 határrendész letartóztatását, valamint egy határrendész és egy civil személy bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Fotó: Ügyészség

A bíróság a 2023. március 10. napján megtartott ülésen, a 18 gyanúsított meghallgatását és védőik felszólalását követően

megalapozottnak látta a cselekményüket bűnszövetségben elkövető gyanúsítottak vonatkozásában a szökés elrejtőzés veszélyét, valamint, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megnehezítenék vagy meghiúsítanák a bizonyítást, továbbá azt, hogy a határrendész elkövetők fegyelmi okból sem hagyhatók szabadlábon.

A határrendész –akivel szemben alacsonyabb büntetési tételű korrupciós bűncselekmény gyanúját közölte az ügyészség- és egy civil személy bűnügyi felügyeletének elrendelésére azért került sor, mert jelenlétük az eljárás során így is biztosítható – írja közleményében az ügyészség.A kényszerintézkedések hatálya alatt álló határrendészekkel szemben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság fegyelmi eljárást indított, és valamennyiük szolgálati jogviszonyának felfüggesztéséről rendelkezett.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük