Nyírbátor Város Önkormányzata és a városlakók közösségének nevében búcsúzunk Dr. Kovács Lajostól, Nyírbátor Díszpolgárától, a megbecsült és köztiszteletben álló orvostól, közéleti embertől. Halálával fájdalmas veszteség érte városunkat.
Búcsúzunk és emlékezünk.
A Békés megyei Geszten született és ott végezte el az általános iskolát. Gyulán járt gimnáziumba, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetem következett. A diploma megszerzése után, 1968-ban a Nyíregyházi megyei kórház sebészeti osztályán kezdte meg orvosi hivatásának gyakorlását. Egy évvel később,1969-ben került Nyírbátorba, itt alapított családot és itt praktizált 54 éven keresztül. Gyógyító munkáját nagy szakmai elkötelezettséggel és példamutató emberséggel végezte háziorvosként, a fog- és szájbetegségek szakorvosaként, valamint üzemorvosként egyaránt. A 70-es évek közepétől aktívan bekapcsolódott a tudományos életbe is. Rendszeresen publikált orvosi szakfolyóiratokban, szakmai előadásokat tartott orvosi konferenciákon az ország minden térségében. Hat éven keresztül, havonta jelentkezett felvilágosító előadásokkal a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójából.
A betegei jobb ellátása érdekében folyamatosan képezte magát, több külföldi tanulmányúton is részt vett.
Elévülhetetlen érdemei vannak a nyírbátori orvosi ügyelet megszervezésében és működtetésében 1990 és 2011 között. Dr. Kovács Lajos életét az állandó tenni akarás, a segítő szándék és a jobbra törekvés jellemezte. Több rangos szakmai szervezet tagjaként, illetve mentoraként is dolgozott. Egy ciklusban – 1994-től 1998-ig -Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselőtestületének tagjaként fáradhatatlanul azon munkálkodott, hogy javítson a városlakók egészségügyi és szociális helyzetén. Elkötelezett gyógyító munkáját több jelentős kitüntetéssel ismerték el, így 2002-ben megkapta a Batthyány- Strattman László-díjat, amely a legmagasabb egészségügyi szakmai kitüntetés.
Nyírbátor Város Önkormányzata 2016-ban Pro Urbe Nyírbátor elismerésben részesítette. A város egészségügyi intézményrendszerében 54 éven át folytatott elkötelezett gyógyító munkájáért, a helyi betegellátás fejlesztéséért, valamint közéleti tevékenysége elismeréseként 2022-ben a Képviselő-testület Díszpolgári címet adományozott számára.
Dr. Kovács Lajos életében a két legfontosabb dolog a támogató családja és a munkája volt. Felesége 55 éven keresztül állt mellette szerető társként jóban és rosszban. Nagyon büszke volt jogvégzett lányaira, az unokáira és a dédunokájára. Több mint öt évtizeden keresztül nemzedékeket gyógyított. Kiemelkedő szakmai tevékenységével, rendkívüli munkabírásával kivívta a kollégái, a betegei, a városlakók elismerését, tiszteletét és szeretetét. A hosszú évtizedeken át folytatott elhivatott orvoslás után ebben az évben vonult nyugdíjba.
Nyírbátor búcsúzik Dr. Kovács Lajostól, a város Díszpolgárától. Búcsúzunk, de az emlékét szeretettel és mély tisztelettel megőrizzük. Köszönjük a Nyírbátorért és az itt élőkért végzett áldozatos szolgálatát és munkásságát!
Nyugodjon békében!