
A Bereg szívében, Vásárosnaményban számtalan olyan rendezvény kerül lebonyolításra, ahol elsősorban a családok kerülnek fókuszba. Az egyik legnagyobb volumenű a festői környezetben, a gergelyiugornyai Tisza-parton megrendezésre kerülő Családi nap. Magyarország születésnapján megrendezendő eseményem persze, nem csak a családok és a legfiatalabb korosztály, hanem a város összes generációja találhat magának kikapcsolódási lehetőséget. A tartalmas programok között a kreatív kézműves foglalkozás, tetoválás, ügyességi játékok és a homokvárépítő verseny mellett, a népi játszóudvar és a csarodai tűzoltók által életre hívott habparty aratta talán a legnagyobb sikert. A kulturális programok sorát ezúttal A Vidám Manók interaktív gyermekkoncertje, a táncdal fesztiválok méltán neves hangulatát megidéző Pódium Színház, valamint az est zárásaként az LK Beat múltidéző koncertje színesítette. A szórakoztatása ezzel nem ért véget, hiszen a a Tisza-part éjsötét egén ezúttal is káprázatos tűzijátékkal emlékeztek meg Magyarország születésnapján, az Államalapítás ünnepéről.