Közzétette - Kategória - 40 éves Vásárosnamény, Advent Vásárosnaményban, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

BUÉK Vásárosnamény! Újévi pezsgős koccintás a Bereg szívében


Vásárosnamény – Naptárváltás idején nemcsak a fogadalomtételek vannak divatban, hanem a fogadások is, melyek a hivatalos szálak barátibbá oldását szolgálják, segítve ezzel a mind sikeresebb együttműködést.

Ilyen esemény helyszíne volt január 5-én a vásárosnaményi Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ aulája, ahol Filep Sándor polgármester újévi köszöntőt mondott, visszatekintve a 2019-es év jelentősebb eseményeire. A meghívottak között a megyei és városi szervezetek vezetői, egyházak képviselői, valamint a helyi közélet szereplői vettek részt. A 2019-es év adta lehetőségekhez mért fejlődés vázolása után a polgármester az idei tervekről is szót ejtett.
A 2020-as év kiemelt feladatairól, fejlesztéseiről is beszélt.  Az önkormányzati feladatok között, kiemelt szerepet kap a város forgalmát jelentősen befolyásoló körforgalom, a közel ezer munkahelyet biztosító ruhagyár építése, valamint számos városi útszakasz megújulása, melyhez a városlakók türelmét és toleranciáját kérte. Végül Filep Sándor örömökkel teli boldog új évet kívánt a munkában és a magánéletben egyaránt és az egymás iránti és önmagunkba vetett bizalom fontosságát hangsúlyozta.

Filep Sándor polgármester újévi köszöntője.

Újévi köszöntő beszédet mondott még Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés alelnöke is.