Közzétette - Kategória - Kemecse, Nyírségi sziréna, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bünügyi krónikái, Szabolcsi sziréna

Bíróság előtt a 12 éves lánnyal szexelő 49 éves megyénkbeli férfi


Bíróság előtt a 12 éves lánnyal szexelő 49 éves megyénkbeli férfi

Újabb szexuális visszaélés bűntettével vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a 49 éves kemecsei férfit, akit ugyanilyen bűncselekményért a bíróság augusztus 22-én már jogerősen elítélt. Az ügyészség korábbi vádirata szerint a vádlott 2019 nyarán került érzelmi kapcsolatban az utcájában lakó, 12 éves kislánnyal. Kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük, többször csókolóztak, simogatták egymást. A kislány édesapja, amikor tudomást szerzett erről, eltiltotta lányát a férfitől. Ennek ellenére a kislány július végén, – mikor az édesapja nem tartózkodott otthon – átment a vádlott házába, ahol előbb napközben, majd éjszaka is védekezés nélkül közösültek. A kislány az édesapjának mindent elmondott, aki a gyámhatóság bevonásával azonnal feljelentést tett. A vádlott a gyanúsítotti kihallgatás során mindent elismert, tettét a határtalan szerelmével magyarázta, bár tisztában volt azzal, kiskorúval szexuális kapcsolatot létesíteni büntetendő.

Az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a vádlottat augusztus 22-én, a bíróság pedig jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását két évre felfüggesztette, elrendelte a pártfogó felügyeletét, továbbá magatartási szabályként előírta, a kiskorú sértettel a kapcsolatot kerülje.

A sértettet a gyámhatóság ideiglenesen egy közeli településen lévő lakásotthonban helyezte el, de a lány onnan többször engedély nélkül eltávozott, ezért a rendőrség körözte. Augusztus 26-án és 27-én a sértett ismét felkereste a lakásán a vádlottat, aki beengedte és több alkalommal, védekezés nélkül közösültek egymással. A vádlott tisztában volt azzal, hogy a sértett a 14. életévét még nem töltötte be.

Ilyen körülmények között a hatóságoknak meg kellett azt akadályozniuk, hogy a vádlott tovább folytassa a bűncselekményt, ezért az ügyészség indítványára a bíróság augusztus 30-án elrendelte letartóztatását.

Az ügyészség szeptember 4-én ismét soron kívül bíróság elé állítja a vádlottat, aki tettéért végrehajtandó börtönbüntetésre számíthat, valamint az ügyészség indítványozza a felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtásának elrendelését is.