Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Beregi sziréna, Regionális hírek, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bünügyi krónikái, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Bíróság elé állhat az igazoltatás elől menekülő Vásárosnaményban lebukott ittas sofőr


rendőrség ellenőrzés 1

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást D. László 34 éves mátészalkai lakos ellen. A lezárt nyomozás adatai szerint a férfi 2017. december 31-én 23 óra körül Vásárosnamény belterületén úgy közlekedett az általa vezetett kistehergépkocsival, hogy szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt. A férfit a közúton igazoltatni akarták a rendőrök, aki először megpróbálta kivonni magát az intézkedés alól. A rendőri jelzést követően megfordult a gépkocsijával, és elhajtott helyszínről, de az egyenruhások rövid időn belül elfogták. A sofőr beismerte, hogy az igazoltatást megelőzően alkoholt fogyasztott, melyet igazolt a vele szemben alkalmazott alkoholszonda, valamint a jármű első ülésén megtalált italos üveg, melynek tartalmának fele hiányzott. A rendőrök a férfit hiteles légalkoholmérés céljából előállították a Vásárosnamény Rendőrkapitányságra, ahol a mérőeszköz a sofőr légalkoholszintjét 23 óra 31 perckor 0,44 mg/l értékben rögzítette. A rendőrök D. Lászlót 2018. február 7-én járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrség a büntetőeljárást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Vásárosnaményi Járási Ügyészség részére.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság