Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Bilincs, gumibot és könnygáz is lesz az iskolaőrök eszköztárában


Fotó: Kovács Tamás / MTI

A számok szerint a szeptember 1-től munkába állt iskolaőrök toborzásánál és kiválasztásának nem a statisztikának dolgoztak, mert a felvételi során a jelentkezők kétharmadát kirostálták. Ott voltunk a sajtótájékoztatón, ahol kiderült, már 423 iskolaőr vigyázza a rendet a magyar iskolákban, és az intézmények igényei szerint nagy eséllyel egyre többen lesznek.

Én Budapesten a VIII. kerületi Mándy Iván Szakközépiskolában vagyok iskolaőr, ahol eddig két éven át dolgoztam biztonsági őrként. Nagyon szeretem az oda járó gyerekeket, és általában a gyerekeket, én magam is háromgyermekes édesanya vagyok. Szerintem vagyok annyira határozott, van olyan fellépésem, hogy jó iskolaőr legyek, ahogy a segítségnyújtás sem okoz gondot. Az iskolában eddig is örömmel fordultak hozzám a gyerekek, ahol eddig nem tapasztaltam különösebben nagy volumenű problémákat, például testi sértést. Inkább olyan fordult elő, hogy egymást szidalmazták a gyerekek

– mesélte az Indexnek Pogács Melinda, aki a biztonsági őri minőséghez képest most valamivel több muníciót kapott, köztük kényszertő eszközöket, ám elmondása szerint ezeket sosem szeretné használni.

A kilencedikesek megilletődtek, amikor megláttak szeptember 1-jén az iskolában, amit betudok a környezetváltozással járó természetes szorongásnak. Gyermeklélektanból erről tanultunk is az iskolaőri képzés során, amit egyébként foglalkozástól függetlenül egyszer mindenkinek jó szívvel javasolnék. A nagyobb gyerekek viszont teljesen nyitottan fogadtak, mondhatni, örülnek az egésznek, hogy ott leszek velük az iskolában

– ezt már az 51 éves kétdiplomás Dr Merl József árulta el, aki most szeptemberben azok után állt iskolaőrnek, hogy aktív éveit nagyrészt rendőrként, nyomozóként töltötte, majd leszerelt. Tíz éve nyugdíjas, így kapóra jött a lehetőség, amikor a sajtóból értesült, hogy iskolaőröket keresnek. A XVI. kerületi Csonka János Technikumban szolgálatot teljesítő iskolaőrnek ezzel a bérezés is személyesen megfelel, miután nyugállományú rendőr is egyben.

A KORMÁNY AZOK UTÁN ÁLLT BELE HATÁROZOTTAN AZ ISKOLAŐRSÉG INTÉZMÉNYÉNEK FELÁLLÍTÁSÁBA, HOGY KONKRÉT ADATGYŰJTÉS, ORSZÁGOS STATISZTIKA NEM KÉSZÜLT ARRÓL, HOGY PONTOSAN MILYEN MÉRTÉKBEN ÉS MINŐSÉGBEN VAN JELEN AZ ERŐSZAK A MAGYAR ISKOLÁKBAN – VÁLASZOLTA AZ INDEX KÉRDÉSÉRE MARUZSA ZOLTÁN, KÖZNEVELÉSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársa az iskolaőrségről szóló szerdai sajtótájékoztatón hozzátette, a képet árnyalja, hogy szerinte sok esetben nehéz bekategorizálni, megragadni, hogy mi minden számít iskolai erőszaknak. Miközben elmondása alapján a minisztériumban folyamatosan kapták, kapják a bejelentéseket az oktatási intézményektől a „rendkívüli eseményekről”.

Így az általa napi adatszolgáltatásnak nevezett forrásra, illetve az iskolában nincs helye erőszaknak meggyőződésre támaszkodva hozták meg a döntést, hogy szeptember 1-jétől feláll, és megkezdi rendfenntartó munkáját az iskolaőrség.

ANNAK ELLENÉRE, HOGY A RENDŐRSÉGNEK TÚL SOK IDEJE NEM JUTOTT A TÖRVÉNY JÚLIUS 16-I ÉLETBE LÉPÉSÉVEL AZONNAL ELKEZDŐDŐ, ELSŐ KÖRBEN AUGUSZTUS 3-IG ZAJLÓ TOBORZÁSRA, KIDERÜLT, HOGY EGÉSZEN POZITÍV A MÉRLEG, MIUTÁN A SIKERES ZÁRÓVIZSGÁKAT KÖVETŐEN 504 VIZSGÁZOTT, BIZONYÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ ISKOLAŐR RÉSZVÉTELÉVEL INDULT AZ IDEI TANÉV.

A legtöbb jelentkező egészségügyi és pszichológiai alkalmatlansága miatt esett ki. A sajtótájékoztatón bemutatott számok is jelzik, a kiképzést végző ORFK munkatársai nem a statisztikának dolgoztak, miután összesen 1409 jelentkező közül választották ki a már említett létszámú belépő csapatot, az alkalmas egyharmadot. Ők végül pedagógiai-pszichológiai képzésből, bűnmegelőzési és konfliktuskezelési ismeretekből, illetve rendvédelmi elméletből és gyakorlatból álló iskolai képzésen vettek részt.

Az iskolaőrök toborzása és tevékenysége számokban:

  • 31 helyen zajlott iskolaőr képzés az országban.
  • 131 nő és 373 férfi tett sikeres iskolaőri záróvizsgát.
  • Az iskolaőröknek 5 évente kell kiegészítő vizsgát tenniük.
  • Elsőre 491 képzőhely jelentkezett iskolaőrért, majd a szám 478-ra csökkent.
  • Az iskolaőrök 423 helyen már meg is kezdték a tevékenykedést a tanév első napján. A többiek képzése egyelőre folyamatban van. (Amennyiben egyelőre nem jut kellő számban iskolaőr az iskolákba, jelenlétüket akkor sem pótolják hivatásos rendőrökkel.)
  • Összesen 39 szakképzési centrumban 185 intézmény jelezte, hogy részt venne az iskolaőr programban.
  • 55 intézmény még várja a maga iskolaőrét, főleg Budapesten, Pest megyében és Bács-Kiskun megyében.
  • Jelenleg kb. 50 ember alkalmassági vizsgálatát kezdik meg, mert maga a képzés nem fejeződött be. A cél, hogy az iskolaőrök szeptember végére mindenütt, ahol igénylik, munkába tudjanak állni. Sőt, szeptember és októberben folyamán az ígéretek alapján felkeresnek minden iskolát, és interjúznak a tapasztalatokról, monitorozás, és kitalálják, hogy az iskolaőröknek milyen továbbképzésekre van szükségük.

De hol is van az iskolaőrök helye a rendszerben?

A leggyakoribb tévhitek és konteók helyett, 10 tény az iskolaőrökkel és munkájukkal kapcsolatban:

  1.  Az iskolaőr nem portás, és a portást semmilyen minőségben nem helyettesítheti.
  2. Az iskolaőr nem fegyveres őr, és nem is rendőr: nem fog el, nem állít elő. Kényszerítő eszközök ugyanakkor lesznek az iskolaőröknél. Az eredeti elképzelés szerint puszta iskolai jelenlétük maga a rendfenntartás, amelyhez használhatják a mindig náluk lévő bilincset, könnygázt és gumibotot. Ám ezeket csak „végső esetben”, például személy elleni közvetlen támadás, valamit ön és -közveszélyes állapot kezelésére vethetik be.
  3. Az iskolaőr nem is pedagógus, és egyelőre nem ő írja az iskolai házirendet, így egyetlen pedagógiai kérdésbe sem szólhat bele.
  4. Az iskolaőrök határozatlan idejű szerződéssel dolgoznak, és a rendőrség alkalmazásában állnak. A területileg illetékes megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság az adott iskolával kötött együttműködési megállapodása szabályozza a közös feladatellátást.
  5. Egy közösségre sem erőszakolják rá a rendszert, a csatlakozás cserébe önkéntes. Az iskolaőrök csak azokban az iskolákban, képzőhelyeken teljesítenek szolgálatot, ahol ezt az adott intézmény vezetője kérte, vagy kéri a jövőben.
  6. Az iskolaőr minden tanítási napon, iskolaidőben, egyedül az iskola területén teljesít szolgálatot, és elvileg az iskolai eseményeken is biztosítja a nyugalmat és őrzi a rendet.
  7. Az iskolaőr hivatalosan a diákokat és a tanárokat egyaránt támogatja: legfőbb feladatuk a prevenció, az iskolai erőszakos jelenetek elszabadulásának megelőzése.
  8. Az iskolaőr hivatalosan sajátos jogokkal felruházott, közfeladatot ellátó személynek minősül, aki például igazoltathat, helyszínt biztosíthat, és a tetten ért személyt visszatarthatja, stb.
  9. Havi bruttó 220-230 forint lesz az iskolaőrök bére, plusz Cafeteria, utazási költség, eszközpark és munkaruha.
  10. Az iskolaőr erősen hasonlít majd egy rendőrre, miután az ORFK adta a szokásos sztenderdeket idéző munkaruhájukat a hátán egy nagy „iskolaőr” felirattal, hozzá járó jelvénnyel és igazolvánnyal.

Nem helyettesítik az iskolapszichológust

A kormánynak a továbbiakban sem célja, hogy iskolaőrt küldjön minden egyes oktatási intézménybe, főleg, miután Maruzsa Zoltán meglátása alapján számos intézményben nyoma sincs az iskolai erőszaknak. Azt elképzelhetőnek tartja, hogy a jelenlegi intézményi kör változik, miután egyes iskolákban javulhat a légkör, részben az iskolaőrök hatására.

Bár az államtitkár most azt jósolja, egyre több oktatási intézmény tart majd igényt iskolaőrre. Mindenesetre az iskolaőröknek jelentési kötelezettsége lesz, ezekről az ORFK már fog összesítést és elemzéseket készíteni, hogy levonják a tanulságokat.

ETTŐL FÜGGETLENÜL AZ ISKOLAŐRÖK NEM VESZIK EL AZ ISKOLAPSZICHOLÓGUSOK KENYERÉT: EGYETLEN TÉREN SEM HELYETTESÍTIK ŐKET, ILLETVE MARUZSA ZOLTÁN AZ ERŐSZAKMENTESSÉG KIDOLGOZÁSÁT UGYANÚGY TOVÁBBRA IS AZ ISKOLAI TANTESTÜLETEK FELADATÁNAK TARTJA.

Az államtitkár úgy véli, az iskolaőrök szerepe kiegészítő, tevékenységük pedig akkor lesz igazán sikeres, ha a gyerekek tanulmányi eredménye, a kompetenciák is javulnak, köszönhetően a békés iskolai környezetnek.

/index.hu/