Vásárosnamény – A beregi hagyományápolás és a közösségépítés mellett a sütés-főzés öröme hozta össze a Bereg szívében, Vásárosnaményban az immár harmadik alkalommal életre hívott, Kárpát-medencei ételek főzőversenyét. A térség legnagyobb fesztiváljának helyszínén, a Zoárd-napi Sokadalom festői környezetében gyülekeztek az idén rekord számban résztvevő csapatok. A beregi ízek megtestesítése mellett a szervezők kimondott célja az volt, hogy lehetőséget biztosítsanak a helyi és környékbeli, főzni szerető csapatoknak, megmutatva tudományukat és jó étvággyal kínálják a maguk készítette finomságokat a zsürin kívől a sokadalom látogatóinak is. A versenyen hagyományos és egyéni ízvilágú Felső-Tisza vidéki ételek és receptek kerültek bemutatásra. A finomabbnál-finomabb pályaművek elbírálásánál a legfőbb szempontok az étel ízharmóniája és látványa, a recept különlegessége, a főzőhely díszítése, tisztasága és rendezettsége volt. Az elkészült ételeket Krivács András, a Magyar Gasztronómiai Szövetség elnöke, Ambrus György olimpiai és világbajnok mesterszakács, illetve Kósa László vásárosnaményi mesterszakács bírálta el. Az ízletes és változatos ételek sorát olyan ínyencségek gazdagították, mint a Beregi babgulyás sertéshússal, vaddisznó pörkölt, beregi pincepaprikás, juhtúrós sztrapacska szalonnapörccel, kanálison át szökkenő vadnak húsa Bereg Szívének puliszkájával, lapcsánkával „Nem tudom” pohárkával, ropogós malacsült beregi betyárpuliszkával, lapótyával, csörögefánk szilvalekvárral, egyszerű babgulyás, vadas 60-as, vörösboros marha kapros-túrós nokedlivel, beregi töltöttkáposzta, kecskepörkölt és a beregi topogó.
Az értékelést követően az ünnepélyes eredeményhirdetésre a Zoárd-napi Sokadalom nagyszínpadán került sor, ahol az első helyezett a Bereg szíve főzőcsapat lett, második helyen a Járási Fakanálforgatók, míg harmadik helyen a Beregi Óvatos Duhaj végzett. A különdíjat Beregi Malackodók kapták. A díjakat a zsűri tagjai mellett, Filep Sándor polgármester úr adta át a nyerteseknek.
[slideshow_deploy id=’138280′]