Az ingyenes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltás iránti kérelmeket szeptember 11-ig nyújthatják be a szülők gyermekeik részére – közölte Molnár Zsuzsanna, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ járványügyi osztályvezetője a közrádióban.

Címlapkép forrása: MTI/Komka Péter
Molnár Zsuzsanna beszámolt arról, hogy a szülőknek írásban kell jelezniük, hogy igényt tartanak-e a gyermekeik számára a védőoltásra, és
AZ EZZEL KAPCSOLATOS KITÖLTÖTT ÉS ALÁÍRT NYILATKOZATOKAT SZEPTEMBER 11-IG KELL BENYÚJTANI.
Kiemelte, hogy Magyarországon az elmúlt években az éves szinten oltott lányok aránya átlagosan 80 százalék körül volt, míg a fiúk esetében – 2020-tól kezdve – ez az arány 68 százalék.
A szakértő elmondta, hogy a HPV-fertőzés gyakorlatilag minden embert érint, tehát nők és férfiak egyaránt átesnek rajta legalább egyszer az életük során. Ennek a vírusnak a daganatos megbetegedések kialakulásában van szerepe, körülbelül 5-6 százalékukért felelős. Leginkább a méhnyakrák kialakulását kötik hozzá, de más típusú rákos megbetegedések is összefüggésbe hozhatók vele.
Ezért a humán papilloma vírus elleni védőoltást valójában rákmegelőző oltásként is lehet értelmezni – hangsúlyozta a szakértő. Elmondása szerint a vírusnak több mint száz típusa ismert, de az oltás a leggyakrabban rákkeltő megbetegedéseket okozó kilenc típussal szemben védelmet nyújt. Molnár Zsuzsanna továbbá megosztotta, hogy bár a szervezet általában képes magától is megbirkózni a vírussal, ám ilyenkor nem alakul ki tartós immunitás, tehát a védőoltásra van szükség.
A 2006-2007-BEN BEVEZETETT VAKCINÁT EDDIG VILÁGSZERTE MINTEGY 500 MILLIÓ ALKALOMMAL ALKALMAZTÁK, ÉS BIZONYÍTOTTÁK HATÉKONYSÁGÁT ÉS BIZTONSÁGOSSÁGÁT.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) célkitűzése, hogy 2030-ra a 15 évesnél fiatalabb lányok közül legalább 90 százalék megkapja az oltást – tette hozzá az MTI szerint.
„A méhnyakrák lehet az első olyan rákbetegség, amelyet ki tudunk irtani, hiszen rendelkezünk azokkal az eszközökkel, amelyekkel ezt megtehetjük: rendelkezésre áll a védőoltás és a méhnyakrákszűrés lehetősége” – tette hozzá.