Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Benkő Tibor: Fontos a hazafias honvédelmi nevelés! Eddig 100 középiskola csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz


Pénteken már a századik középiskola csatlakozik a Honvéd Kadét Programhoz, ezzel már az ország 77 településén lesz jelen ez a képzési forma – mondta el a honvédelmi miniszter az M1-en.

Benkő Tibor felidézte: a kormány jóváhagyásával 2017-ben elindították a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, aminek a szerves része a hazafias honvédelmi nevelés is, és ennek fontos eleme az úgynevezett Honvéd Kadét Program.

Azt mondta: rendkívül fontos a modern, ütőképes haderő kiépítése, de ehhez most is, és a jövőben is kellenek a fiatalok.

A kadétprogram három szintből áll:

  1. A legalsó szinten vannak a középiskolák, gimnáziumok.
  2. A középső szinten a szakképzési centrumok és technikumok.
  3. A legfelső szinten pedig a honvéd középiskola és kollégium, ahol már bentlakásos formában képzik a fiatalokat.

Benkő szerint a kadétképzéssel már azokat a fiatalokat szólítják meg, akik esetleg orientálódnak a katonai pálya iránt.

Fontosnak tartják azt is, hogy mindenki saját szakterületén tudjon elhelyezkedni, ezért például nem kötnek megállapodást minden szakképzési centrummal, csak azokkal, ahol a fiatalokat a jövőben foglalkoztatni tudja a Magyar Honvédség – mondta a miniszter, aki szerint a hazafias, honvédelmi nevelést „nem lehet elég korán kezdeni”.

Általános iskolás fiatalokat még nem lehet katonai jellegű felkészítésekkel foglalkoztatni, de őket is szeretnék megszólítani, ezért ennek a korosztálynak honvédelmi táborokat szerveznek, ahol szintén megvan a napirend a reggeli tornától, a szervezett foglalkozásokon át a takarodóig – mondta Benkő Tibor, aki szerint ezek a honvédelmi táborok olyan népszerűek, hogy a meghirdetés után rövid idő alatt betelnek a helyek.

A katonai felsőoktatásban a következő tanévtől változás lesz, és azok, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára jelentkezve hivatásuknak választják ezt a pályát, már a képzésük kezdetétől a Magyar Honvédség katonái lesznek – mondta. (MTI)