Határidőt szabott a Rossmann a hűségkártyák leadására, cserébe egy ajándékot adnak mindazoknak, akik ezt megteszik. Az ajánlat október 6-ig él, de megnyugtatásul azt is bejelentette a cég, hogy ettől függetlenül marad a kártyahasználat is.
A cég hivatalos honlapján az olvasható, hogy először be kell vinni a plasztikkártyát az egyik üzletbe, majd be kell mutatni a kasszánál a Rossmann applikációban a virtuális kártyát. Ha mindez megvan, akkor adnak ajándékba egy 100 százalékban újrahasznosított anyagból készült Rossmann bevásárlótáskát – idézi a promotions.hu.
Arra azonban felhívják a figyelmet, hogy a meglévő Rossmann+ plasztikkártyát úgy érdemes leadni, hogy az applikációra való áttérést a már meglévő regisztrációval használják a vásárlók, különben az eddigi költéseiket, kedvezményeiket, kuponjaikat nem látják, illetve azok el is vesznek.
Ez nem mindenkinek tetszik.
A vásárlók felháborodásuknak adtak hangot a Rossmann közösségi oldalán például arra hivatkozva, hogy nem tudnak kedvezményt igénybe venni, ha lemerül a telefonjuk vagy például nincs minden üzletben megfelelő térerő, de van, aki még nem használ okostelefont és olyan is akad, aki nem visz magával telefont a vásárláshoz.
A Rossmann mindenkit megnyugtatott, hogy továbbra is használható a plasztikkártya, ez a promóció pedig azoknak szól inkább, akik már nem használják a kártyát.