Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Bejelentették: újabb világversenyt rendezne Magyarország


A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) kandidál a jövő évi elitvilágbajnokság egyik csoportjának megrendezésére, a másik csoportnak Szlovénia adna otthont. Azzal vált véglegessé a már csütörtökön beadott pályázat érvényessége, hogy a magyar válogatott feljutott a legjobbak közé a ljubljanai divízió I/A vb-ről a házigazda szlovénokkal együtt – mondta Sipos Levente, az MJSZ főtitkára az MTI-nek.

Fotó: MTI

Atervek szerint az A csoportos hoki vb csoportmérkőzéseinek a – több mint 100 milliárd forintért épített –  budapesti MVM Dome és a ljubljanai Stozice Aréna lenne a két helyszín.

A 2023-as vb-nek eredetileg Szentpétervár adott volna otthont, ám az ukrajnai háború miatt a nemzetközi szövetség (IIHF) elvette a rendezési jogot az oroszoktól. A megüresedő helyre a magyarok és a szlovénok mellett a finnek és a lettek közösen pályáznak.

Sipos Levente jelezte, hogy az IIHF-nek vannak szabályai az elitvilágbajnoki rendezést illetően, például csak olyan ország kandidálhat, amelynek válogatottja a megelőző öt évben legalább kétszer ott szerepelt, de van olyan kikötés is, hogy egy ország egymást követő évben csak akkor adhat otthont a tornának, ha más jelentkező nincs. Viszont olyan sem fordult még elő, hogy egy országtól elvették a rendezési jogot, tavaly Minszk csak az egyik csoportot nem rendezhette meg.

“Így aztán van a mi és a finnek jelentkezésének is olyan része, amely ellene szól vagy mellette. Mi és a szlovénok új rendezők lennénk, új piac a sportág elitjében, a két csarnok össz-üléskapacitása 28 ezer, az idei egyik helsinki csarnok például csak hétezres. Természetesen az IIHF számára biztonságos választás lehet a sokadik finn rendezés is” – idézte az állami hírügynökség az MJSZ főtitkárárát.

Még májusban döntenek

“A pályázaton több mint egy hónapja intenzíven dolgozunk együtt a szlovén kollégákkal. Mindkét ország kormánya tudomással bír a lehetőségről, és érdeklődéssel követi azt, az ebben a fázisban szükséges szintű támogatásukkal rendelkezünk. A mottónk szerint a különleges körülmények okos döntéseket tesznek szükségessé. Abban bízunk, hogy a jégkorongos közösség megérti, milyen fontos lehetőség ez számunkra” – mondta a tisztségviselő.

A nemzetközi szövetség az idei vb egyik helyszínén, Tamperében a május 26-28-i kongresszuson dönt a jövő évi rendezőről.

A tavalyi vb-nek Lettország, az ideinek – amely pénteken kezdődik – Finnország, a 2024-esnek Csehország, a 2025-ösnek pedig Svédország a házigazdája, így ha a finn-lett pályázat lenne a nyerő, akkor öt év alatt négyszer Észak-Európában lenne a torna. Az elit vb-t 16 csapattal rendezik, ám az még kérdés, hogy a most kizárt orosz és fehérorosz válogatott mikor és melyik csoportba térhet vissza.