Visszatér a lakásnyeremény – jelentette be a Szerencsejáték Zrt és az OTP Bank hétfőn közös sajtótájékoztatón. A bejelentés fontosságát jól mutatja, hogy a két nagyvállalatot egyaránt a csúcsvezetője képviselte az eseményen: Mager Andrea és Csányi Sándor elnök-vezérigazgatók.
Az akciót augusztus 28-tól, jövő hétfőtől indítják el az elmúlt évtized egyik legnagyobb értékű hazai tárgynyereményével,
egy mintegy 110 millió forint értékű budapesti lakással.
Ennek megnyerésére a játékoskártya-birtokosoknak van esélyük. Ezzel a nyereménnyel az a célja a lottótársaságnak, hogy megünnepelje: immáron egymillió játékos igényelte a játékoskártya-szolgáltatást a lottózókban. Mager Andrea azt mondta, arra számítanak, hogy az év végéig 30 százalékkal növekszik a játékban résztvevők köre, vagyis 2023 végére már 1,3 millió játékos használhatja a játékoskártyát.
Az ingatlan részleteiről Csányi Sándor beszélt. A penthouse jellegű lakás a főváros tizedik kerületében, Kőbányán a Somfa ligetben épül. Az OTP első embere azt is jelezte, hogy az ingatlant költség és tehermentesen veheti majd birtokba a szerencsés, az illetékeket és egyéb díjakat közösen fizetik majd a Szerencsjáték Zrt-vel. „Az arányokon még vitatkozunk” – jegyezte meg. Az is kiderült, hogy a sorsolást jövő tavasszal,
egészen pontosan március 3-án tartják.