Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Bejelentést tett a kormány: folytatódnak a béremelések az egészségügyben


Február elején érkezik az orvosok emelt bére, és a háziorvosi szolgáltatók is a béremelés összegével növelt finanszírozást kapják – közölte Takács Péter egészségügyi államtitkár a Magyarország Kormánya Facebook-oldalán. A videóban kiemelte, 2010 óta több ütemben emelte a kormány az orvosok bérét, így a szakorvosok már többszörösét kapják alapbérként annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt.

A mostani 11 százalékos béremeléssel egy kezdő orvos bére 687 ezer forintra, egy középkorú, huszonéves gyakorlattal rendelkező orvos bére 1 millió 650 ezer forintra emelkedett, egy idősebb, 40 éve pályán lévő orvos pedig alapbérként 2 millió 380 ezer forintot fog kapni – ismertette Takács Péter. Az ápolók béremelését is folytatja a kormány: az ő bérüket 2010 óta már több mint háromszorosára emelték – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: a kormány arról is döntött, hogy idén júliusban, majd jövő év márciusában újabb ápolói béremelés következik, amivel a rendszerváltás óta a legnagyobb léptékű béremelést hajtják végre, alig több mint egy év alatt.

Takács Péter köszönetet mondott minden egészségügyi dolgozó munkájáért. Megerősítette: a kormány azon van, hogy bérüket és munkakörülményeiket a mostani nehéz gazdasági helyzet ellenére is folyamatosan javítsa.

Forrás: Magyarország Kormánya/Facebook


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük