Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Baj lesz ebből: nagy szükség lenne rájuk, de mégis egyre kevesebb a tűzoltó


Miközben egyre több a klímaváltozás miatt bekövetkező természeti katasztrófa, az életet is veszélyeztető katasztrófahelyzetek kivédését szolgáló állományok létszáma évről évre egyre gyorsuló ütemben csökken – írja a Napi.hu. A folyamat idén nyáron is egyértelművé vált, ennek ellenére sem az Európai Unió, sem a tagállamok nem tettek erőfeszítést a létszámproblémák hosszú távú kezelésére. Az érdekképviseletek szerint a gyógyír a felelősséggel arányos, a jelenleginél jóval magasabb fizetés.

Az uniós statisztikai hivatal friss elemzésében rámutatott, 2022-ben 2800 tűzoltóval kevesebb állt szolgálatban az Európai Unió országaiban, mint egy évvel korábban. Tavaly összesen közel 360 ezer tűzoltót számolt az Eurostat.

Az adatokból ugyanakkor látható, hogy a tűzoltók létszámának visszaesése évről évre egyre gyorsul, mivel

a 360 ezer tűzoltó negyede elmúlt 50 éves, vagyis rövidesen közel 100 ezer tűzoltó szerel le, mert nyugdíjba vonul, vagy életkora miatt nem tud részt venni a közvetlen életmentésben.

Az Európai Unió országaiban a 359 780 tűzoltó

  • 12,6 százaléka a 15-29 év közötti,
  • 62 százaléka 30-49 év közötti,
  • 25,5 százaléka pedig elmúlt 50 éves.

A számokból kiderül, kétszer annyian mennek hamarosan nyugdíjba, mint az utánpótlásnak tekinthető legfiatalabb korosztály frissen belépő munkavállalói.

Nem csak a tűzoltók, de a rendőrök, a mentősök, az orvosok és ápolók és az egyéb állami feladatokat ellátó hatóságok létszáma is csökken Európa összes országában. A folyamatot ráadásul gyorsítja, hogy sok országban a korkedvezményes nyugdíj lehetősége most is megvan: a legtöbb tagállamban az 50-es éveik végéig kell csak szolgálniuk az érintetteknek, miközben az általános nyugdíjkorhatár folyamatosan emelkedik, egyre inkább eléri a 65 évet.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) már régóta arra figyelmeztet, rohamosan csökken azoknak a száma, akik a közbiztonság fenntartásáért, a gyógyításért vagy a törvények betartásáért, így a társadalmi rendszerek működéséért felelősek. Munkájuk ráadásul nem váltható ki a technológia vagy a mesterséges intelligencia segítségével.

Az ETUC kutatásainak eredménye egyértelmű: az európai lakosság elöregedése, vagyis a demográfiai okok mellett azért csökken ezeken a területeken rohamosan a munkavállalók létszáma, mert alacsony a fizetés, az alacsony bér pedig elijeszti az utánpótlást jelentő fiatalokat.Nyugat-Európában már régóta szó van róla, hogy a hivatásosok létszámhiányát alulkezeli a politika. Ebben ugyanakkor Kelet-Európa sincs lemaradva: ha lassabb is a folyamat, nálunk is egyre drasztikusabban csökken a létszám.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az ATV-t korábban arról tájékoztatta, hogy a készenléti feladatot ellátó beosztásokban a feltöltöttség az jelenleg 91 százalékos. Ezeket a feladatokat több mint hétezren látják el az OKF kötelékében, többségük tűzoltó. Hozzátette, a hétvégi súlyos vihar miatt átcsoportosításokat kellett végrehajtani, amit a főigazgatóság gond nélkül levezényelt.

az OKF szerint a létszám nem befolyásolta a vihar miatti beavatkozást, hiszen elegendő szakember állt rendelkezésre. Az átcsoportosításokra pedig azért volt szükség, mert voltak olyan térségek, ahol olyan súlyos károkat okozott a vihar, hogy többlet erőforrásra volt szükség.

Az ATV kérdésére az OKF szóvivője azt is hangsúlyozta, hogy évente kétszáz újonc tűzoltó végez és áll szolgálatba. A jelenlegi 9 százalékos állományhiány a hétezer készenléti feladatot ellátó dolgozó esetében nagyjából 690 embert jelent. A hivatásos tűzoltók független szakszervezete szerint azonban ennél kétszer többen hiányoznak.

További részletek a Napi.hu cikkében olvashatnak.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük