Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Az ukrán katonai vezetők panaszkodnak, hogy a kárpátaljaiak nem akarnak önként meghalni a háborúban


„Ukrajna nyugati részén a behívottak futnak és úsznak, hogy megússzák a háborút” – ezzel a címmel indul a New York Times riportja, mely leginkább azt fájlalja, hogy a kárpátaljai férfiak próbálnak elmenekülni az országból ahelyett, hogy a frontra mennének életüket kockáztatni a háborúban.

Képünk illusztráció Fotó: SERGEY BOBOK / AFP

A háború elől menekülők helyzete sem könnyű:

„a háborgó víz alattomos lehet, a partok meredekek és sárosak, a folyómedret pedig csipkézett, rejtett sziklák borítják”

– írják a Tisza határfolyón Romániába átúszni próbáló ukrán férfiakról kiszolgáltatott helyzetéről.

Vlagyiszlav Tonkosztan hadnagy nemrégiben feltartóztatott egy férfit a parton, aki éppen át akart kelni a folyón abban a reményben, hogy újra találkozhat feleségével és gyermekeivel, akiket két éve nem látott, mióta egy uniós országba menekültek.

Sok ezer ukrán férfi választotta inkább az úszást, mintsem hogy katonaként kelljen szembenéznie a keleti front veszélyeivel. Nagy kihívás a kialakult helyzet Zelenszkij elnök számára, aki az Oroszországgal vívott több mint két éve tartó, véres lövészárokharcra új csapatokat próbál mozgósítani a a Mandiner írása szerint. A helyzet Kijev számára kritikussá vált: egyes frontszakaszokon az oroszok hétszeres túlerőbe kerültek a velük szemben álló ukrán alakulatokkal szemben.

Tonkosztan hadnagy kifejti véleményét ezzel kapcsolatban a riportban, miközben egy kérdést is feltesz, mintegy önmagának:

„nem ítélhetjük el ezeket az embereket, […] de ha minden ember elmegy, ki fogja megvédeni Ukrajnát?”

Sokan a háború kezdete óta harcolnak

Sok ukrán, aki a háború első napjaiban önkéntesnek jelentkezett, azóta is folyamatosan harcol, miközben évente csak egyszer kap két hét szabadságot. A katonákat az ellenségeskedések végéig sorozzák be, nincs meghatározott időpont, amikor felmentenék őket a katonai szolgálat alól.

Nyugat-Ukrajnában a cigarettacsempészet helyébe a hadseregbe behívottak Ukrajnából való kicsempészése lépett virágzó üzletágként

A határhoz közeli autóutakon a hadsereg ellenőrzőpontokat állított fel, ahol ellenőrzik a gépkocsikat az országot elhagyni szándékozó férfiak után kutatva. A lapnak nyilatkozó egyik katonatiszt szerint a határ közelében az őrök infravörös kamerákat és lépésérzékelő műszereket helyeztek el. A hadnagy megjegyezte, mindenki fél a haláltól, ők azonban megpróbáljuk meggyőzni őket arról. hogy más szemszögből tekintsenek a kialakult helyzetre.

A román hatóságok közlése szerint több mint 6 ezer ukrán férfi úszott át a Tiszán a háború kezdete óta, hogy menekültstátuszért folyamodjon Romániában. Sokan azonban vízbe fulladnak, 22 ember holttestét igazoltan partra vetette már a folyó. Mások a hegyeken át próbálnak átjutni az Ukrajnával határos uniós országokba.

Forrás: Mandiner.hu, The New York Times

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük