Kiképzés miatt csoportosít át Leopard 2A4HU harckocsikat, valamint Panzerhaubitze (PzH) 2000HU önjáró lövegeket a tatai dandár hétfő reggel 8.15 és 10.20 óra közötti időpontban. Emiatt a közúti forgalom korlátozására, esetlegesen zárására kell számítani az egyik főúton – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Nyitókép: Magyar Honvédség / Facebook
Az MTI-ben megjelent közleményben azt írták, hogy az alábbi útvonalon kell számítani korlátozásra: 1. számú főút–Szomód-Tata összekötő út–Baj szőlőhegyi út–Tata-Agostyán.
A harcjárművek visszacsoportosítása később ugyanezen az útvonalon, a tervek szerint pénteken délelőtt 10.00 és 12.10 óra között történik.
A járművezetők megértését és türelmét köszönjük!
– írta a Honvédelmi Minisztérium.
Mindkét, a közleményben említett eszköz német gyártmányú. A Leopard 2A4HU annak a Leopard harckocsinak a magyar változata, amelyről két hete döntötték el a nyugatiak, hogy leszállítják Ukrajnának.