Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Az új omikron heteken belül bárkit újrafertőzhet – Átlagosan pedig öt napig fertőznek a covidosok


A koronavírus Egyesült Államokban is terjedő új, domináns törzse a kutatók állítása szerint képes újrafertőzni a betegségen átesett személyeket – akár néhány héten belül is.

Fotó: WEBBeteg.hu

A BA5-ös névre keresztelt új alvariáns egyre csak terjed, szerte a világban. Bár az orvosok korábban megállapították, hogy a COVID-fertőzésen átesettek immunitása a gyógyulást követően hetekig védelmet nyújthat a vírussal szemben, úgy tűnik, az új variánsra ez nem feltétlenül igaz. Egyre több országban számolnak be orvosok olyan esetekről, amikor a fertőzést és a gyógyulást követően a páciens rövid időn belül újbóli pozitív tesztet produkált. Ez a BA.4 és BA.5 jelenleg megfigyelt “szaporodási előnyének” köszönhető. Így ezek a variánsok képesek elkerülni a korábbi fertőzés és/vagy vakcinázás által kiváltott immunvédelmet, különösen, ha ez idővel csökkent.

“Azt látjuk, hogy miután egyre többen fertőződtek meg BA2-vel (az omikron egyik variánsa – a szerk.), négy hétre rá újból megfertőződtek a vírussal”

– mondta Andrew Roberston, Nyugat-Ausztrália egészségügyi főorvosa az News.com.au-nak.

A magyar kormányzati tájékoztató központ is figyelmeztetett már a veszélyre. Információik szerint az először 2021 novemberében Botswanában és Dél-Afrikában azonosított omikron-variáns a koronavírus minden eddigi korábban ismert formájánál gyorsabban tört globális dominanciára. Az eredeti omikron számos mutáción átesett, így megváltozott a fertőzőképessége, illetve az általa okozott betegségnek is eltérhetnek a tünetei. Kezdetben a fertőzésekért a BA.1 és a BA.2 alvariánsok voltak felelősek, azonban 2022 elején Dél-Afrikában újabb alvariánsokat (BA.4 és BA.5) azonosították, melyek idén tavasszal ismét megbetegedési hullámot indítottak el az országban. Vizsgálatok szerint a BA.4 és a BA.5 lehetnek az eddigi leggyorsabban terjedő omikron-változatok. Ezek a mutációk mára Európa több országában dominánssá váltak, és Magyarországon is megjelentek.

Egy kis résztvevőszámos kutatás megpróbálta feltárni, mettől meddig fertőzőképesek a koronavírussal fertőzött emberek. A The Lancet Respiratory Medicine szaklapban megjelent tanulmány szerint a vizsgált 57, enyhe tünetekkel rendelkező ember vizsgálatát az alapján kategorizálták, hogy a tesztelés alkalmával mennyi fertőzőképes vírust hordoznak magukban, vagyis mekkora a vírusterhelésük.

Az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény szerint a tanulmány az alábbi fő megállapításokat tette:

  • A fertőzőképesség átlagos időtartama a vizsgálatban résztvevőknél öt nap volt.
  • Csak minden ötödik résztvevő volt fertőző a tünetek megjelenése előtt.
  • Az esetek kétharmada még mindig fertőző volt öt nappal a tünetek megjelenése után, egynegyedük pedig hét napon belül is fertőző volt.
  • Az antigén-tesztek nem mutatják ki megbízhatóan a fertőzőképesség kezdetét, de biztonságosan lerövidíthetik az izolációs periódust.

A kutatók azt javasolják, hogy a fertőzöttek a tünetek megjelenése után öt napig izolálják magukat, és a hatodik naptól végezzenek antigén-teszteket. Ha a tesztek két egymást követő napon negatívak, biztonságosan közösségbe lehet menni. Ha a teszt továbbra is pozitív, akkor nem hagyható el a karantén, amíg pozitív a teszt, de a tünetek megjelenését követő 10. napon már ezt sem muszáj tartani.

A korábbi, fertőzöttségi időre vonatkozó tanulmányok laboratóriumi mintákon, majd modellezéssel próbálták megállapítani, hogy meddig fertőzött valaki. Ez a kutatás valószínűleg életszerűbb, pontosabb eredményeket hozott.