Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Az autósokat meglepetés várja a kutakon


Ezen a héten talán megáll az üzemanyagárak emelkedése a magyarországi kutakon – írta a Holtankoljak.hu.

Fotó: Shutterstock

A szakportál beszámolója szerint miután a Brent hordónkénti ára egy hete még 70 dolláron állt, mostanra minimálisan csökkent a korábban megszokott növekedés helyett. Jelenleg 69 dollár a Brent hordónkénti ára.

A dollár sem erősödött tovább a forinttal szemben, az egyheti változás minimális: jelenleg 307 forintot kell fizetnünk az amerikai fizetőeszközért. Így talán ezen a héten már nem emelkednek tovább az üzemanyagárak, csökkenésre azonban nem látszik esély.

Legutóbb március 12-én, pénteken nőttek az üzemanyagárak, akkor mindkét fajta literenkénti átlagára bruttó 3-3 forinttal nőtt, így jelenleg a kutakon a 95-ös benzin átlagosan 431 forintba, míg a gázolaj 438 forintba kerül.

Az utóbbi hetek folyamatos drágulást hoztak – nem csoda, hiszen a Brent 53,3 dolláron kezdte az idei évet, miközben a forint is gyengülésbe kezdett. A portál adatai szerint idén januárban az üzemanyagok három alkalommal drágultak (összesen 16, illetve 8 forinttal), februárban 7 alkalommal (összesen 22, illetve 25 forinttal), majd március eddig négy áremelő napot hozott (összesen 18, illetve 11 forinttal).